2025. 04. 19. Szombat Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

ELTE-rektor: Aljas bűncselekmény történt

2014. szeptember 4., csütörtök 09:58, frissítve: csütörtök 20:16

Brutális és aljas bűncselekménynek nevezte az ELTE rektora a fonyódligeti gólyatáborban történteket.

Mezey Barna a legsúlyosabb felelősségre vonást ígérte. Hozzátette, hogy az egyetem az intézménybe járó gyanúsítottal és a gólyatáborok előkészítőivel szemben is fegyelmi eljárást indított. Mezey azt mondta, az egyetem vezetése úgy ítélte meg, hogy a szervezők nem tudtak élni a rájuk bízott felelősséggel, ezért a tanító- és óvóképző karon működő hallgatói önkormányzat tevékenységét felfüggesztették. Az egyetem rektora hozzátette: vizsgálatot indítanak az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában történtek miatt is az erőszakra buzdító rigmusokkal kapcsolatban. A rektor kiemelte: a vizsgálat végéig a jogi kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét is felfüggesztik.


Tekintse meg a teljes sajtótájékoztatót!

Fotóskörökben és az ELTE tanítóképzőjén is tudtak a feltételezett erőszaktevő korábbi ügyeiről – írja a Magyar Nemzet. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!