Előválasztást tartana Bajnai és Mesterházy is
Az eddigi konkrét sikereket nem hozó tárgyalásokat ma Mesterházy Attila és Bajnai Gordon folytatta. A találkozó előtt a szocialisták elnök-frakcióvezetője azt mondta: nem akarnak kapkodni, de közel vannak a tárgyalások lezárásához.
Bajnai Gordon a tárgyalás után megerősítette, hogy még nem született megállapodás, de ismét közeledtek az álláspontok. Bajnai egy gyorsító és problémamegoldó csomaggal érkezett a tárgyalásra, amelynek három alpontja van. Az első pont, hogy minden kerületben legyen egy közös jelöltjük, akit az adott fideszes képviselő ellen indíthatnak, egyharmaduk Együtt–PM-es, kétharmaduk pedig MSZP-s lenne.
Második pont az, hogy állítsanak egy közös listát, mely majd kompenzációkra ad lehetőséget. A harmadik pontként pedig a miniszterelnöki jelöltségről szeretnének majd dönteni. Az amerikai elnökválasztásnál már jól bevált előválasztást szeretnék beemelni a hazai gyakorlatba, amelyet egy gyors – kéthetes – kampánnyal és egy nagy mintavételű közvélemény-kutatással képzelnek el. Szerintük ugyanis csak így oldható fel a személyi ambíciók kérdése – fogalmazott a helyszínről a Hír Televízió helyszíni tudósítója.
Mesterházy Attila is előválasztást javasol, de ő mind a 106 körzetben tartana ilyet – mondta el sajtótájékoztatóján.
Fidesz: újra csak a hatalomról szól az alkudozás
A Fidesz szerint újra csak személyekről, pozíciókról és hatalomról szólt az alkudozás a baloldalon, nem pedig az emberek, családok problémáiról. Zsigó Róbert szóvivő hozzátette: bármihez nyúl a baloldal, mindig a magyar emberek húzzák a rövidebbet. Szerinte ha az ellenzék hatalomra kerülne: eltörölnék a rezsicsökkentést, újra csökkentenék a béreket, és elvennék a családi adókedvezményt is.
Forrás: Hír TV