Egy lóhoz hasonlította magát Falus
2014. augusztus 26., kedd 14:14, frissítve: kedd 20:44
Szerinte a budapestiek megnyeréséhez nincs szükség fantasztikus tervekre, azt mondja, az ő programjában a realitáshoz közeli elképzelések szerepelnek majd. Politikusi példaképként az MSZP volt kancelláriaminiszterét, Kiss Pétert említette.
Falus az interjúban elismeri, hogy nemegyszer félreérthetően fogalmazott, ennek ellenére úgy véli, nincs szüksége kommunikációs tréningre. Arról, hogy utólag hogyan értékeli beszállását a jeges vizes kampányba és az arról közzétett házi videót, Falus Ferenc azt mondta: örül neki, hogy sok ember megnézte a filmet. Arra a kérdésre a politikus nem válaszolt, hogy az akciót egyeztette-e a baloldali kampánystábbal.
A főpolgármester-jelölt ma mutatkozott volna be az MSZP elnökének, de a közös sajtótájékoztatót szervezési okokra hivatkozva tegnap késő este lemondták a szocialisták. Tóbiás József egy hete úgy nyilatkozott: nem ismeri a baloldali összefogás főpolgármester-jelöltjét.
Kósa: A fővárost öntötte le a baloldali összefogás
Falus Ferenccel ellentétben a Fidesz ügyvezető alelnöke nem önti le magát jeges vízzel. Kósa Lajost tegnap hívta ki a baloldali főpolgármester-jelölt, de a fideszes politikus azt mondta: inkább pénzt adományoz a betegség kutatására. Kósa kétségbeesett kampányfogásnak tartja Falus jeges vizes akcióját.
„Nem Falus Ferenc öntötte le magát egy vödör vízzel, hanem a fővárost öntötte le a baloldali összefogás. Találtak egy olyan jelöltet, aki nyilvánvalóan borzasztóan nagy hátrányokkal küzd. Értelmezhető, országos teljesítménye még nem volt, néhány országosan nagy port kavaró egészségügyi botrányt leszámítva. És mögötte van egy csapat, amely értelmezhetetlen mint együttműködés, mint konszenzus” – fejtette ki Kósa Lajos.
Forrás: Hír TV