A szocialisták rendelték meg a bajai videóhamisítást
A bajai időközi önkormányzati választás első fordulója után fogadta az MSZP budapesti székházában a párt sporttagozatának alelnöke, Király György a Fidesz lejáratására készített videó három szereplőjét. Egyiküket, Kőrös Gusztávot – aki egyébként a Gyurcsány-pártban politizált – ismerte, néhány héttel korábban mutatták be neki egy kalocsai rendezvényen.
A roma férfiak úgy tudták, hogy Király az MSZP bajai sporttagozatának megalapításához kér tőlük segítséget. A szocialista funkcionárius azonban mással állt elő: megrendelt tőlük egy oktatófilmnek nevezett videót arról, hogy a Fidesz milyen módszerrel vásárol szavazatokat. Szerette volna, ha a film még a megismételt bajai választás előtt elkészül, Kőrös Gusztáv azonban közölte, hogy a videót csak a választás után tudják szállítani.
Két nappal a választás után, október 15-én fel is vették telefonnal a fideszes szavazatvásárlásról szóló megrendezett jelenetet. Kőrös Gusztáv a telefon memóriakártyájáról lemezre íratta ki a filmet egy dunaharaszti számítógépes szaküzletben. A cd-t az MSZP Fejér megyei sporttagozatának elnöke, Károlyi Attila juttatta el a megrendelőnek. Király György Károlyi Attila társaságában megtekintette a felvételt, majd telefonált, és megkérte Károlyit, hogy kísérje el az MSZP székházába. A pártszékház egyik emeleti irodájában Király két férfinak adta át a cd-t, akik szintén megtekintették a videót. Egyikük Harangozó Tamás országgyűlési képviselő volt, akit Károlyi Attila az MSZP frakciótablójáról ismert fel.
A bajai választás miatt az MSZP nevében Harangozó Tamás országgyűlési képviselő tett feljelentést, de cd nélkül. A lemezt a politikus utólag mellékelte, épp azon a napon, amikor a videót a Hvg.hu közzétette a sajtóban.
A rendőrség is megerősítette
Korábban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy megrendezett felvétellel próbálták választási csalás gyanújába keverni a Fideszt. Bővebben>>>
A Hír TV megtalálta
Múlt héten a Hír Televízió megtalálta azt a férfit, aki a videón eljátszotta, hogy 200 ezer forintot ad a helyi cigányoknak azért, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzanak a múlt vasárnapi időközi választáson. G. Róbert azonban csak pénzért – 300 ezer forintért – lett volna hajlandó elárulni, hogy valójában hogyan készült a felvétel.
Tekintse meg, mit gondol Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke és Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a videóhamisítási ügyről.
Király György tagad
Tagadja Király György, hogy ő rendelte volna meg a hamis bajai videót - ezt Mesterházy Attila jelentette be. A szocialisták elnöke délelőtt egyeztetett a MSZP sporttagozatának alelnökével, aki rendőrségi vallomást is tett az ügyben. Mesterházy Attila azt hangsúlyozta, hogy az MSZP-nek nincs köze a felvétel elkészültéhez. Bővebben>>
Gulyás: Az MSZP és a DK nem érdekelt a tisztázásban
A parlamentben is téma volt a bajai, hamisított választási videó. Gulyás Gergely napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy szerinte a baloldalnak nem érdeke, hogy kiderüljenek az ügy részletei. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra szólította fel az ügyben érintett MSZP-s és DK-s politikusokat, hogy tisztázzák a bűncselekmény hátterét. „Azt látjuk, hogy ezekben az ügyekben a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció politikusai érintettek, ennek ellenére ezek a pártok nem érdekeltek a tisztázásban. Egyelőre valótlan tartalmú nyilatkozatokat tesznek, illetve önmaguknak is több esetben ellentmondanak. Tudjuk azt, hogy a következő választásokban az MSZP és a Demokratikus Koalíció külön listán indul, de úgy tűnik, hogy a hamisításban elválaszthatatlanok egymástól” – fogalmazott Gulyás.
Rétvári: Az ötvenes években voltak ilyen módszerek
A kormány nevében Rétvári Bence válaszolt, és a baloldal politikai mélyrepülése újabb állomásának nevezte az ügyet. Az államtitkár szerint a hamis bizonyítékkal való manipulálás az ötvenes évekre emlékeztet. „A régi idők módszereit idézi. Ha olvasott valaki az ötvenes évek módszereiről: hasonlóképpen igyekeztek bizonyítékot hamisítani, bizonyítékot gyártani azzal szemben, akit valamilyen módon hírbe akartak keverni vagy eljárás alá akartak vonni. Csak most új emberekkel, új módszerekkel és Ron Werberrel kiegészítve folyik ez a fajta kampány itt, Magyarországon, és próbálják így az ellenfelet teljesen koholt, teljesen hamisított bizonyítékokkal lejáratni” – vélekedett Rétvári Bence.
A pártok reakciói |
Megtévedt párttagnak tartják Kőrös Gusztávot a Demokratikus Koalícióban, és Gyurcsány Ferenc hétfő délutánra kirúgatta a DK-ból a solti kisebbségi önkormányzat elnökét. Az ellenzéki párt álláspontja szerint a választási csalás és az azzal való manipuláció is megengedhetetlen. Rogán Antal szerint a videóhamisítási botrány nem egyszerű etikai ügy, hanem bűncselekmény. Azt mondta, a Fidesz elvárja a hatóságoktól, hogy a törvény szigorával sújtsanak le a közreműködőkre, és minél hamarabb nevezzék meg a megrendelőt. A szocialistáktól pedig azt várja el a kormánypárt, hogy tisztázza a szerepét az ügyben. Az MSZP szóvivője, Török Zsolt a Magyar Távirati Irodának megerősítette, hogy az MSZP székházában Király György, a párt sporttagozatának alelnöke vette át a felvételt. Bővebben>>> |
Forrás: Hír TV