A katonai csapás célja Damaszkusz elrettentése
2013. augusztus 29., csütörtök 10:12, frissítve: csütörtök 17:27
Csütörtökön foglalkozik a brit és az amerikai képviselőház a szíriai beavatkozással. Londonban közben tüntetők százai tiltakoztak a katonai intervenció ellen. Oroszország szerint a szíriai válság jelenlegi szakaszában csak diplomáciai lépésekre van szükség. A német kancellár és a brit miniszterelnök szerint ugyanakkor a szír kormány nem maradhat büntetlenül a népe ellen intézett gáztámadás után. Angela Merkel és David Cameron – telefonbeszélgetésében – egyetértett abban, hogy már most bizonyos, hogy mérgező gázt vetettek be a múlt heten Damaszkusz közelében.
Nem döntött még a Szíria elleni katonai csapásról az amerikai elnök. Barack Obama a PBS amerikai közszolgálati televíziónak azt mondta: a tervezett korlátozott akció célja Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be.
– Ami történt, az szívszorító, de amikor vegyi fegyverekről beszélünk egy olyan országban, ahol a világ legnagyobb vegyi fegyver készlete van, idővel ezek ellenőrzése is gyengül. Amikor lepaktálnak ismert terrorszervezetekkel, amelyek korábban az egyesült államokat akarták támadni, akkor fenn áll a veszélye és a lehetősége annak, hogy a pusztító hatású vegyi fegyvereket ellenünk fordíthatják. Biztosak akarunk lenni abban, hogy ez nem történik meg – mondta az Egyesült Államok elnöke.
A brit miniszterelnöki rezidencia előtt tüntetők százai tiltakoztak Nagy-Britannia Szíria elleni katonai intervencióban való részvétele ellen. A brit parlament csütörtökön foglalkozik a szíriai helyzettel. A kormány által készített határozati javaslatából az derül ki, hogy London addig nem kíván katonailag beavatkozni, amíg az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei nem közlik vizsgálataik eredményét.
– Azt szeretnénk, ha az ENSZ-ellenőrök minél gyorsabban végeznék a munkájukat – közölte a brit külügyminiszter. – Nem az ő feladatuk a felelősség megállapítása, ők azért vannak ott, hogy megállapítsák voltak-e vegyi fegyverek vagy nem. Nekünk már van egy saját elképzelésünk arról, hogy ki a felelős, és ez az Aszad-rezsim, vagyis nincs kézenfekvő magyarázat arra, hogy más lenne a felelős – mondta William Hague.
A vegyi fegyver alkalmazását Moszkva és Teherán is ellenzi, de arról nem foglaltak állást, hogy a múlt heti támadást melyik fél hajtotta végre. Az iráni parlament képviselői azt mondják: Irán segíteni fog a szövetséges Szíriának, ha a nyugati országok beavatkoznak a közel-keleti országban.
– Nem kétséges, hogy Irán nem fog tétlenül állni, de a végső döntést az ország legfelsőbb vezetőjének kell meghoznia – tudatta Nasser Soudani parlamenti képviselő.
Az orosz külügyminiszter helyettes azt közölte: a szíriai válság jelenlegi szakaszában a politikai-diplomáciai eszközök alkalmazását kell minden erővel támogatni.
A rezsimmel a szíriai nép fog leszámolni
Bourgla Ossamah, Magyarországon élő szír orvos a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában úgy fogalmazott, hogy mint orvos egyértelműen azonosítani tudja az ideggáz áldozatokon látható jeleit, és több ok miatt is biztos benne, hogy az Aszad-rezsim hajtotta végre a támadást. Hozzátette: elszigetelt helyszíneken eddig is történtek már hasonló támadások, amelyeket – reménye szerint – az amerikai légierő fellépése után többé nem lehet majd megtenni.
„Az amerikai támadás nem fog véglegesen leszámolni az Aszad-rezsimmel, azzal a szíriai nép fog leszámolni majd – fejtette ki véleményét a szír orvos. – Tehát Amerika korlátozott. Azt gondolom, hogy nem nagy támadást fog intézni, de a munkát a szírek fogják elvégezni, hamarosan, bízom benne” – fogalmazott Bourgla Ossamah.
Forrás: Hír TV