2022. 11. 27. Vasárnap Virgil napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 02:00

Műsorvezetők

Turda Adrienn

  • Turda Adrienn

Műsora: Híradó

Hosszú utat jártam be 2002-ig, amíg a Hír TV-hez kerültem, hogy kedvenc költőm szavaival éljek: „Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll koptató…”

Pályafutásomat egy belvárosi kábeltelevíziónál kezdtem, ahol a kultúrától a politikáig sok mindennel foglalkoztam. Ez volt az alapozás, kicsiben. Aztán jött egy lehetőség, és én döntöttem, megpróbálom nagyban is. Beléptem a Magyar Televízió kapuján 1998-ban, és ott is maradtam 2002-ig. Riporterkedtem a Hét, a Ma reggel és az Aranyfüst című műsorokban. Aztán szívemnek igazán kedves műsort indított a televízió, ez volt a Kárpáti krónika, avagy a határon túli magyaroknak készülő híradó. Mivel jómagam is érintett vagyok beregszászi lányként, örömmel vállaltam, szerkesztettem és vezettem is, amíg lehetett.

A kezdetektől a Hír TV csapatának tagja vagyok. Először híradót, majd reggeli műsort vezettem, aztán egy év kihagyás következett, amire van mentségem: egy tündéri kislány büszke édesanyja lettem időközben.

Szerteágazó érdeklődésemnek megfelelően kulturális, közéleti valamint tudományos témákról is szívesen beszélgetek. Ugyanakkor a híradóban is várom Önöket!

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!