2023. 12. 06. Szerda Miklós napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:15

Varga: 2017 a lehetőségek éve

2017. január 26., csütörtök 12:42, frissítve: csütörtök 12:42

A lehetőségek évének nevezte az idei évet a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály kiemelte: az elkövetkező években is folytatódni fog a járulékcsökkentés, a tavaly még 27 százalékos járulékot 2017-ben 22 százalékra mérsékelték, a tervek szerint 2022-ben pedig 15 százalékra csökkentik. A miniszter szerint a magyar gazdaság gyorsuló pályára állt, idén akár 4 százalék feletti gazdasági növekedésre is számítanak.

„Erre az évre három gazdaságfejlesztési fókuszt jelöltünk ki. Egyik: versenyképesség erősítése. Második: foglalkoztatás, ezen belül pedig a minőségi foglalkoztatás bővítése. A harmadik területünk pedig, amit erre az évre szeretnénk megerősíteni, az a magyar vállalkozásoknak a megerősítése, annak a képességnek a kialakítása, további erősítése, hogy képesek legyenek részben integrálódni a világ- és európai gazdasági folyamatokba, részben pedig képesek legyenek technológiai, technikai szintek meghaladására” – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!