Uniós zárolás: balról és jobbról is a kormányt hibáztatják
2015. április 16., csütörtök 21:08, frissítve: szombat 07:07
„Az uniós források nem lesznek a szociális ellátórendszer részei” – a 2014–2020 közötti uniós pályázatok egyik legfontosabb szempontja ez lesz a fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár szerint. Csepreghy Nándor ugyanakkor elismerte, hogy az előző 7 éves uniós ciklusban az Orbán-kormány is a Brüsszel által kifogásolt módszer szerint választotta ki a pályázatok nyerteseit. Az Európai Bizottság emiatt szerdán 700 milliárd forintnyi uniós támogatást zárolt.
– Már 2010-ben megmondtuk, hogy az új pályázati rendszerben 2014 után van lehetőség átalakítást végrehajtani, ez meg is történt 2014-ben, és ez a pályázati rendszer fogja szolgálni a magyar rendszer fejlesztéseit. Ezt gyökeresen nem tudtuk átalakítani, valóban voltak pályázati konstrukciók, amelyek az új kormányhoz kötődnek, azonban ezeknek a pályázatoknak a kiírása azok mentén történt, amit a Gyurcsány–Bajnai-kormányok fogadtak el.
– Akkor a kisebb veszteséget választották ebben az ügyben?
– Ezt így is le lehet fordítani.
„Csepreghy Nándor hazudott, ezért le kell mondania a pozíciójáról” – az Együtt távozásra szólította fel a helyettes államtitkárt. Szigetvári Viktor szerint a Brüsszelből várható több milliárd forintos bírságot a kormánynak kellene megfizetnie, mivel az Európai Bizottság a pályázati kiírást kifogásolta. „Ha a kormány ebben hibázott, vigye el a felelősséget. Ha rossz eljárásokat írt ki, akkor a rossz eljárásokért vállalja a Fidesz-kormány a felelősséget. Ha pedig netán túlárazás volt, vagy tisztességtelen, korrupt szerződések születtek és ezekben van felelőssége esetleg a beszállítóknak, alvállalkozónak, akkor pedig járjanak el. A gyanúm az, hogy ebben az ügyben a kormány követte el a hibát” – nyilatkozta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.
A Jobbik is kormányzati felelősségre vonást sürget. A radikális párt egyúttal javaslatot készít elő a közbeszerzési rendszer átalakítására. „Nevetséges ez az indoklás többévnyi kétharmados kormányzás után. A 2011-ben és 2012-ben hatályba lépő fideszes csomaghoz százkét módosító javaslatot nyújtottak be annak idején, ebből számításaink szerint ötvenkettőt a Jobbik adott be. Hozzá kell tennem, hogy egyet sem fogadtak el ezek közül. Nem mondhatni, hogy a bajnaista örökség miatt büntetik most Magyarországot” – jelentette ki Z. Kárpát Dániel.
A kancelláriaminiszter szerint megnyugtató, hogy a 42 ezer magyarországi projektből csak hetet kifogásolt a brüsszeli testület. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján megismételte azt is, hogy az országot nem éri anyagi kár, mert a most elvonásra kerülő összeg átvihető a következő uniós ciklusba.
Forrás: Hír TV