2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Visszafogja a béreket az új költségvetés

Hír TV

2018. június 15., péntek 08:23

Bérek
Visszafogja a béreket a szerdán benyújtott új költségvetés - az egyik érdekképviselet a vállalkozások kétszázalékos szocho csökkentését viszont üdvözölte. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azonban nem tartja fairnek, hogy a munkáltatóknak csökkennek a terhei jövőre, a munkavállalóknak pedig nem.

Az látszik, hogy míg a tavalyi tervezetben, tehát az idénre vonatkozó előrejelzésekben 10,7%-os bérkiáramlással számolt a költségvetés, a most a 2019-es prognózis már csak 8,8%-os összbérkiáramlással számol, tehát ez nyilván alul értékeli a mostani, jelenlegi helyzetet. A nettó bérek azok ugyanúgy fognak alakulni, mint ahogy az idei évben, tehát az adóztatása, ami egyébként nagyon magas a bérekre rakódó adóteher, az nem fog jövőre - mondta el Kordás László.

Üdítőitalok
2020-ra felére csökken az üdítőitalok cukortartalma Magyarországon a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség vállalása szerint. A szervezet felidézte, hogy 2010 és 2017 között a termékek átlagos cukor- és kalóriatartalma 40 százalékkal mérséklődött, ezt 2020 végéig további 10 százalékkal csökkentik.

Élelmiszerminőség
Fellép az Európai Unió a kettős élelmiszerminőség ellen. Az Európai Bizottság új eljárásmódot dolgozott ki a tagállamokkal, a fogyasztói szervezetekkel és az élelmiszeripari ellátási lánc szereplőivel közösen. Az új vizsgálati módszerrel lehetőség nyílik arra, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok összehasonlítsák az unió-szerte forgalmazott élelmiszeripari termékek összetételét. Az egyes EU-tagállamok laboratóriumai hamarosan elkezdik a tesztsorozatot. A tervek szerint az első eredményeket még idén közzé teszik.

Gyengülés
Három és fél éves mélypontra esett a forint csütörtökön az euróval szemben. Az uniós deviza 323 forint fölött is járt. A hírtévének nyilatkozó gazdasági elemző szerint a világpiaci körülmények, az infláció élénkülése a világgazdaságban és a laza magyar monetáris politika gyengíti az utóbbi hetekben a forintot.

BUX
Megnyugtatta a befektetőket, hogy az EKB év végén leállítja értékpapír-vásárlási programját, a BUX szárnyalt. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe több mint 2 százalékos emelkedéssel, 36 654 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést.

Deviza
A forint viszont esett a főbb devizákkal szemben, az eurót a 323-as szint környékén jegyezték, a svájci frankot 279, az amerikai dollárt 277 forintért adták tőzsdezárás után a bankközi kereskedelemben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!