2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Varga: nincs ok a bérmegállapodások felülvizsgálatára

Hír TV

2018. július 10., kedd 14:39, frissítve: kedd 15:53

Az oktatás, az egészségügy és vállalkozások versenyképességének javítására tett javaslatot az MNB. A jegybank 180 pontból álló javaslatainak célja a hazai termelékenység javítása, a teljes foglalkoztatás fenntartása, valamint a demográfiai fordulat megalapozása.

A kormány nemcsak a jegybank, hanem a kereskedelmi és iparkamara, illetve az innovációs és technológiai tárca hasonló javaslatait is áttekinti őszig. Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a versenyképességi tanács ülése után a Hír TV kérdésére azt mondta: egyelőre nincs okok a 2016-ban megkötött bérmegállapodás radikális felülvizsgálatára, de a jövő évi bérekről és az adózást érintő esetleges változásokról is őszig konzultálnak.     

 „Eddig nem tapasztaltunk olyan elemet, nem tapasztaltunk olyan változást, amelyik ennek a felülírását jelenthetné. Tehát mi ezt a forgatókönyvet szeretnénk megvalósítani. Természetesen ősszel a versenyképességi és konzultációs fórum, VKF ülésein beszélni fogunk arról, hogy milyen bérek lehetségesek 2019-ben. Nyilván értékelni fogjuk ennek a hatéves bérmegállapodásnak az eddig megtett lépéseit” – jelentette ki a tárcavezető.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!