2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Varga Mihály: Az uniós átlag háromszorosával növekedett a gazdaság

Tavaly az uniós átlag háromszorosával növekedett a magyar gazdaság, ami azt mutatja, hogy az ország felzárkózási periódusban van, lehetőség van további munkahelyek teremtésére, béremelésekre és a fogyasztás bővülésére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a legújabb GDP-adatokat kommentálva.

  • Varga Mihály: Az uniós átlag háromszorosával növekedett a gazdaság

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön tette közzé első becslését, miszerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt 2018-ban, a negyedik negyedévben pedig 5,0 százalékos volt a növekedés.

A pénzügyminiszter szerint a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az építőipar, a termelő szektorok és a szolgáltatások területén megvalósultak, a béremelésekkel, a munkahelyteremtéssel és a lakossági fogyasztás erősödésével együtt 2018-ban jelentősen fokozták a gazdaság lendületét.

A magyar gazdaság nagy erénye lett az utóbbi években, hogy miközben az egyik gazdasági ágazat gyengébben teljesít, más ágazatok közben erősödnek – jegyezte meg Varga Mihály.

A pénzügyminiszter utalt arra, hogy az európai piacokon, főleg Németországban enyhe lejtmenet indult el, csökkent a megrendelések állománya. Miközben külső hatásokra Magyarországon is megfigyelhető egyfajta gyengülés az ipari termelésben, a szolgáltatási szektor képes ezt kompenzálni – fűzte hozzá.

A miniszter becslése szerint a termelés egyharmaddal, a szolgáltatások kétharmad részben járultak hozzá a növekedéshez.

A felhasználási oldalról az látszik, hogy a béremelések jelentős része a fogyasztásban csapódik le, a lakossági fogyasztás megszokott ütemben nő – mondta a miniszter. Eközben a megtakarítások állománya is emelkedik, a háztartások megtakarításai 5000 milliárd forint felettiek – tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: a már bejelentett beruházásoknak köszönhetően a magyar gazdaság 2019-2020-ban is 4 százalék körüli szinten növekedhet.

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály felidézte: a világgazdaságot és a térséget is politikai és gazdasági bizonytalanságok övezik, az Európai Bizottság 0,6 százalékponttal, 1,3 százalékra csökkentette az uniós növekedési várakozását 2019-re. A miniszter hangsúlyozta: tekintettel kell lenni a reálgazdasági folyamatok, az infláció és a külkereskedelmi mérleg jövőbeli alakulására, valamint a munkaerőhiányból adódó lehetséges korlátokra. Annak érdekében, hogy a magyarországi bővülés magas üteme fennmaradjon, az uniós átlagot hosszú távon is legalább 2 százalékponttal meghaladja, a kormány számos intézkedéssel segíti a versenyképesség javítását és gazdaságvédelmi akciótervet dolgoz ki.

Varga Mihály leszögezte, a magyar gazdaság jelenlegi bővülése nem külső hitelekből táplálkozik, mint a 2000-es évek első évtizedében, hanem kiegyensúlyozott makrogazdasági keretek között jött létre, ahol az adósságszint is folyamatosan csökken.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!