2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Gazdaság

A fiatalok Magyarországon való boldogulása egyre megalapozottabb

A jövő évi költségvetés a családok költségvetése lesz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidelitas szabadegyetemén tartott előadásában pénteken Parádon

  • A fiatalok Magyarországon való boldogulása egyre megalapozottabb

A 2019. évi költségvetés biztosítja a keretet a családvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi program megvalósításához, mindamellett, hogy garantálja a biztonságunkat - hangsúlyozta.

A pénzügyminiszter a szabadegyetem fiatal résztvevőihez szólva hangsúlyozta: a Magyarországon való boldogulásuk egyre megalapozottabb. Növekvő keresetek mellett folyamatosan csökkennek az adók - ismertette a miniszter, kiemelve, hogy jövőre 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó.

A gazdaság teljesítményéről Varga Mihály azt mondta: dinamikus a növekedés. Az első negyedév 5,3 százalékos aránya az unióban a legmagasabb. Hozzátette: nem "pillanatnyi fellángolásról" van szó, hiszen 2013 óta tartósan az uniós átlag fölött teljesít a magyar gazdaság. A hatéves növekedési pályához hasonlót nem nagyon ismer a gazdaságtörténet - mondta.

Nagy jelentőségűnek nevezte azt, hogy az államháztartás egyensúlya nem borult fel, mint fogalmazott "nem hitelből növekedünk, nem privatizációs bevételekből".

Az államadósság szerkezete is megnyugtatóan alakul - jelentette ki Varga Mihály. Amellett, hogy folyamatosan csökken az államadósság, egészségesebbé válik annak szerkezete, mert a kormány jelentősen csökkenteni tudta a devizaadósság hányadát.

A miniszter a munkanélküliség és a foglalkoztatottság alakulásáról is elégedetten szólt, biztató adatnak nevezte a 70 százalékos foglalkoztatási rátát.

A gazdaságvédelmi akcióterv szükségességét az eurózóna belassulásával és a negatív világgazdasági tendenciákkal indokolta. "Tartósan magasabb növekedést kell produkálnunk, mint a fejlettebb országok - ezt szolgálja az akcióterv" - hangsúlyozta Varga Mihály.

A népesedési kihívások indokolják, hogy a 2020-as esztendő legfontosabb prioritása a családvédelmi program lesz - hangsúlyozta a pénzügyminiszter, aki kitért a program elemeire, a babaváró hitelre; az otthonteremetési kedvezményre, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására, a jelzáloghitel elengedésére, a nagyszülői gyedre és a négy gyermeket szülő nők örökös szja-mentességére, valamint a teljes bölcsődei ellátás garantálására.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

Annak ellenére, hogy most van a napraforgó és a kukorica optimális vetési ideje, mégis szinte üres a muzslyai határ. A gazdák a jövő hétre bejelentett esőre várnak, nehogy a nagy szárazság miatt kárba vesszen az elszórt vetőmag.
Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!