2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Gazdaság

Varga: A rendszerváltozás óta nem történt ilyen

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak olyan sokan a magyar gazdaságban, mint a tavalyi utolsó negyedévben, amikor 4 millió 481 ezer volt a foglalkozásban állók száma - monda Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Varga: A rendszerváltozás óta nem történt ilyen

A miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) napközben közzétett adataira hivatkozva közölte, 2018-ban 73 ezerrel emelkedett a versenyszférában dolgozók száma, ami azt mutatja, hogy még mindig van lendület a munkaerőpiacban.

Kiemelte továbbá, 2010-hez képest 800 ezerrel dolgoznak többen a magyar gazdaságban, közülük 650 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni. Tehát nem arról van szó, hogy a kabinet önkormányzati vagy állami eszközökkel bővítené a foglalkoztatást, hanem a munkában állók száma a gazdaság növekedésével arányosan tudott emelkedni - mutatott rá.

Varga Mihály szólt arról is, hogy ebben az időszakban a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról 69,5 százalékra emelkedett, de a kormány szeretné, ha ez a szám a következő hónapokban tovább nőne. A munkanélküliek száma eközben mintegy félmillióról 167 ezerre csökkent, amivel a munkanélküliségi ráta 11,5 százalékról 3,6 százalékra esett - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!