2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Gazdaság

Változhat az időseknek járó idősáv a boltokban

Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével – értesült a Magyar Nemzet.

  • Változhat az időseknek járó idősáv a boltokban

Iparági körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték a kiskereskedelmi szereplők. A Magyar Nemzet úgy tudja, mára bebizonyosodott: teljesíti küldetését a kijárási korlátozások elrendelésekor bevezetett korosztály szerinti elkülönítés a boltokban. Az átlag fogyasztó alkalmazkodott az új időbeli szabályokhoz, vagyis megvalósul a koronavírus által veszélyeztetettebb idősek védelme a forgalmas zárt terekben, ami továbbra is mérvadó a járvány elleni védekezés idején.

Azonban a piaci tapasztalatok szerint a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig az elmúlt hetekben nagyon megnőtt az élelmiszerüzletek forgalma, és nem egy helyen sorállás alakul ki az arányos, biztonságosan elosztott bejutás érdekében. A bolti forgalom a háromórás speciális szakaszban – amikor egyébként továbbra is jelentős lenne az értékesítés, főként a hét vége felé – látványosan csökken 12 óráig. Délben viszont ismét megindult fölfelé a látogatottság, amikor zárásig az aktív korúakat fogadják a bevásárlóhelyek. Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során, ezért a védekezéssel kapcsolatos stratégia mentén idomulhatnak az eddigi előírások az aktuális viszonyokhoz.

A Magyar Nemzet információi szerint nemzetközi mintára

a jövőben két órára változhat a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ami ráadásul szombatonként teljesen megszűnhet.

Vagyis az első hét végi napon mindenki számára visszaállhat a korábban megszokott menetrend a családi időtöltésre való készülődés eddigi szokásaival.

Eszerint szombaton az idősebbek is mehetnének vásárolni, de továbbra is tanácsos otthon maradniuk akkor, amikor sokan vannak az áruházakban. Ez ugyanakkor már nem jelenthet hátrányt számukra, mivel a friss áru beszerzéséhez a már kialakult szociális támogatási rendszer – például az önkormányzatok szolgáltatása, miszerint segítséget nyújtanak a nyugdíjasok vásárlásaihoz, vagy a családtagok, szomszédok közreműködése, illetve a folyamatosan elérhető mozgó árusítás – lehetővé teszi, hogy ők se maradjanak ellátatlanul hétfőig.

A korlátozások bevezetésekor elrendelt 9-12 óráig tartó idősáv kapcsán leginkább a szombati napon megszokott bevásárlások kényszerű változása miatt emeltek szót a vevők, ahogy a kereskedők is.

A forgalmi adatok szerint a boltokban jellemzően az egyik legforgalmasabb nap a héten a szombat. A háromórás kieső idővel viszont az élelmiszerek értékesítése átalakult, miközben az internetes kiszállítások piaca túlterheltté vált. Azaz a fogyasztás továbbra is összességében élénk, de korlátozott a lakosság körében, amit a hagyományos üzletek így nehezebben tudnak kielégíteni.

Mivel a kereskedelemben nap mint nap felelősen kezelik a járványhelyzetet, illetve a vásárlók java elsajátította mostanra az otthonmaradással járó felelős társadalmi hozzáállást, felkészülten a tömeges megbetegedésekre, fontolóra veheti a kormány az enyhítést – jelezték a Magyar Nemzet nem hivatalos forrásai.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!