2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Gazdaság

Újabb pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására

Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

  • Újabb pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Ez azért időszerű, mert Magyarországon az 1990-es évek elején több ezer vállalkozás indult el közel egy időben, így az akkor jellemzően harmincas, negyvenes korosztály napjainkra elérte a nyugdíjas kort. A generációváltás a gazdasági folyamatok természetes része. A vállalkozások továbbvitelének számos módozata létezik, az átruházás folyamata eltérő megközelítést igényel a családon belüli öröklés, egy külső személy általi átvétel, egy másik cég általi felvásárlás vagy a nyilvános tőzsdei bevezetés esetében - magyarázta az államtitkár.

A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez - tette hozzá.

Kifejtette: jelenleg a hatályos magyar csődtörvény alapján végbemenő magyar csődeljárások általában felszámolási eljárással, azaz sikertelenül végződnek. A cél az, hogy ez ne így legyen, hiszen a csőd alatt álló cégek jó része megfelelő beavatkozásokkal megmenthető. A megmentés egyet jelent a cég alkalmazottainak vagy egy részének megmaradásával, a már kidolgozott és működő vállalati folyamatok, know-how-k, piacok, értékek megőrzésével, tehát egy olyan, sokszor nem is igazán számszerűsíthető érték megtartásával, amely az összességében vett gazdasági teljesítőképességhez járul hozzá.

A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani - ismertette az államtitkár.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!