2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Gazdaság

Új modell a felnőttképzés átalakítására

Új modellt dolgozott ki a kormány a felnőttképzés átalakítására. A rendszert kísérleti jelleggel a jövő év elején próbálják ki az Észak-alföldi régióban. Ezt Karakó László, a munkaerőpiaci-reform végrehajtásának előmozdításáért felelős miniszteri biztos mondta egy gödöllői konferencián.

  • Új modell a felnőttképzés átalakítására

Átalakult és felaprózódott a munkaerőpiac Magyarországon. Már járási szinteken is jelentős különbségek vannak, szinte tíz kilométerekben mérhető, hogy melyik régióban van munkaerőhiány, és hol van több álláskereső. Az őket segítő állami rendszerek ezt nem tudták követni, ezért volt szükség a munkaerő-piaci reformprogramra.

A megváltozott körülmények miatt a cégek is másként állnak a munkaerőpiachoz, mint eddig. A szakemberek azt mondják, ma már nem az infrastruktúra fejlettsége a legfontosabb egy befektetőnek, amikor zöldmezős beruházást tervez.

A kormány éppen ezért alakítaná át a felnőttképzést is, a jövő év elején az észak-alföldi régióban induló mintaprogram célja, hogy rugalmasabbá, és mozgékonyabbá tegye a munkavállalókat. Ha a program sikeres lesz, várhatóan rövidesen kiterjesztik az ország egész területére.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!