2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Gazdaság

Továbbra is Európa élmezőnyében a magyar gazdaság

A gazdasági növekedés a tavalyi év negyedik negyedévében 4,5 százalék volt, egész évben pedig 4,9 százalék. Eddig hét uniós ország publikálta adatait, köztük elsők vagyunk – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

  • Továbbra is Európa élmezőnyében a magyar gazdaság

 

A frissen megjelent tavalyi negyedik negyedéves és egész évi GDP-adatok megjelenését követően Varga Mihály pénzügyminiszter tartott sajtótájékoztatót. A miniszter elmondta, hogy Európa élmezőnyében van a magyar gazdaság, a gazdasági növekedés a tavalyi év negyedik negyedévében 4,5 százalék volt, az egész évben 4,9 százalék. Eddig hét uniós ország publikálta adatait, köztük elsők vagyunk.

A magyar gazdaság 2013 óta töretlenül növekszik, 2017-től pedig még erőteljesebben – Európában is kiemelkedő mértékben –, jóval 4 százalék fölött, és ez a trend 2019-ben is kitartott.

A kiemelkedő gazdasági növekedést több kormányzati lépés is segítette, leginkább a hatéves bérmegállapodás, amely a jelentős minimálbér emelés mellett a munkát terhelő adók nagymértékű csökkenését eredményezte. A tavaly bevezetett és idén folytatódó gazdaságvédelmi akcióterv célja pedig, hogy a továbbiakban is fennmaradhasson a gyors gazdasági növekedés.

Ami a növekedés szerkezetét illeti: erősebb lett a szolgáltatási szektor a vártnál, az ipar növekedése ugyanakkor valamivel mérsékeltebb lett a várakozásokhoz képest. Az ipar lassulása figyelmeztető jel, az első félévben még 5 százalékkal növekvő ipari termelés a második félévben jelentősen lassult. A lakosság fogyasztása és a beruházások viszont továbbra is jól húznak.

Azzal kapcsolatban, hogy mi várható a továbbiakban, Varga Mihály elmondta, hogy a német ipar visszaesett, és noha sokáig elszakadtunk ettől a folyamattól, az év utolsó hónapja már azt mutatta, hogy a német autógyártók problémái teljesen minket sem kerülnek el. Ugyanakkor az már látszik, hogy a leépítések nem nálunk, hanem elsősorban a magasabb bérű országokban zajlanak.

 
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet
 

2020-ban még kívülről érkezhetnek kockázatok: ezek az esetleges brexit-hatás, a koronavírus, amely egyrészt a turizmust érintheti, másrészt az alapanyag ellátásban is gondokat okozhat. Kisebb mértékben, de még mindig kockázatot jelenthet Amerika és Kína viszonya a kereskedelmi kérdésekben, ugyanígy kedvezőtlen lehet, hogy ha az amerikai-európai viszonylatban is előtérbe kerülnek a kereskedelmi viták.

Még egy kockázatot említett Varga Mihály: sosem volt még a világ annyira eladósodva, mint most. Jóllehet Magyarországon gyorsan csökken a GDP-arányos államadósság, a világ egészében nem ez a jellemző.

Mindezek hatására a Pénzügyminisztérium korrigálta az idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: 3,5 százalék prognosztizált 2020-ra.

Magyar Nemzet, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!