2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Gazdaság

Többféle pluszpénz is érkezik idén a nyugdíjasoknak

Ötszázalékos nyugdíjemelés, teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, nyugdíjprémium - Tállai András közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy. A pénzügyminisztériumi államtitkár a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elmondta: az időseket átlagosan évi 300-400 ezer forinttal segíti a rezsicsökkentés is.

  • Többféle pluszpénz is érkezik idén a nyugdíjasoknak

A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikkben elmondta, az utóbbi idők nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a rezsicsökkentés mellett a 13. havi nyugdíj is veszélybe kerül, ha a baloldal nyer a tavaszi választásokon.

Az idősek juttatása, mint rendesen, most is emelkedett az év elején, a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak - mondta Tállai András.

Közölte: a két és fél millió jogosult idén is több címen kap extra juttatást, az elsőt hamarosan, kicsivel több mint egy hónap múlva.

"Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi nyugdíj összegének felel majd meg" - mondta.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2020 elején határozott úgy, hogy visszaállítja a 2009-ben megszüntetett 13. havi nyugdíjat.

"Az akkori tervek szerint a folyamat négy évig tartott volna. (...) A gazdaság azonban kiemelkedően teljesített tavaly, és a kiváló eredmények az előzetes kilátások szerint idén sem maradnak el, a kormány ezért döntött arról, hogy felgyorsítja a folyamatot" - mondta.

Hozzátette: 13. havi nyugdíjként is az idei, öt százalékkal emelt összegű havi járandóság illeti meg a jogosultakat.

"Tavaly kiugró gazdasági eredményt ért el az ország, akkor mind a két és fél millió jogosult a maximális összegű prémiumban, nyolcvanezer forintos egyszeri juttatásban részesült. Ilyenre korábban nem volt példa" - mondta.

Tállai András közölte: a baloldal a rezsicsökkentést ugyanúgy károsnak tartja, mint a 13. havi nyugdíjat.

Fennáll a veszélye, hogy egyszerűen elvennék, eltörölnék mind a kettőt - vélekedett Tállai András.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!