2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Gazdaság

Több éves csúcsokra emelkedett a kőolaj világpiaci ára

Több éves csúcsokra emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn is, mivel nincs jele annak, hogy a nagy gazdaságokat sújtó energiaválság enyhülne a gazdasági fellendülés és a főbb olajkitermelők visszafogott kínálata által jellemezhető környezetben.

  • Több éves csúcsokra emelkedett a kőolaj világpiaci ára

Az észak-tengeri Brent ára decemberi szállításra hároméves csúcsra, hordónként 84,26 dollárra kúszott fel. Ennél többet - 86,74 dollárt - legutóbb 2018 októberében kellett fizetni érte.

A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta eddigi napi maximumán 81,56 dollárba került, 2014 októbere óta nem volt ilyen drága. Akkor 92,96 dolláron állt a legerősebb jegyzés.

Az olajárak folyamatosan emelkedtek párhuzamosan azzal, ahogy egyre nőtt a koronavírus-járvány terjedését megfékező oltottsági arány szerte a világban, ugyanis a szigorú előírások lazítása támogatta a gazdaságok talpra állását. A Brent ára zsinórban öt hete, a WTI-é pedig hét hete emelkedik. Csak a múlt héten a Brent közel 4 százalékkal, a WTI pedig 4,6 százalékkal drágult.

A szén és a gáz ára még erőteljesebben emelkedett, ami a kőolajat vonzóbbá teszi az energiahordozók között, így ez a tényező is felfelé húzza az olajárakat. A magasabb inflációs várakozások ugyancsak az olajárak emelkedő tendenciáját támasztják alá.

A világot sújtó energiaválság a fűtési igény növekedésével nehéz telet okozhat az északi féltekén. Az alapkezelők a múlt héten tovább növelték az amerikai nyersolaj határidős és opciós ügyleteiben az árak emelkedésére játszó pozícióikat.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ csoport egy hete úgy döntött, hogy az eredetileg is tervezett napi 400 ezer hordóval emelik a havi termelési kvótát novemberben.

A júliusi megállapodás értelmében az OPEC+ legalább 2022 áprilisáig fogja havonta napi 400 ezer hordóval emelni kitermelését.

Ázsia után az európai kereskedésben is folyamatosan kúsztak felfelé az olajárak délelőtt, újabb és újabb rekordokat döntöttek.

Délelőtt 11 óra körül a decemberi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 1,77 dolláros, 2,15 százalékos pluszban, 84,16 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, mindössze tíz centre eddigi napi maximumától.

A New York-i árupiacon a WTI amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 81,50 dollárba került, 2,15 dollárral, 2,71 százalékkal nőtt az ár, ez hat centtel kisebb az eddigi napi maximumnál.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!