2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Gazdaság

Tenger helyett vidékre vágynak a magyarok az idén egy elemzés szerint

Az idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, és 15 százalék látogatna külföldre - derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.

  • Tenger helyett vidékre vágynak a magyarok az idén egy elemzés szerint

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik: a pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta. Az áprilisi adatok szerint a tavalyihoz képest kevesebb mint felére esett vissza az emberek internetes érdeklődése az utazásokkal kapcsolatban. Egy négyezer felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásból kiderült: a koronavírus járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok közül, akik lemondták a korábban tervezett útjukat, egyharmadnyian a járvánnyal kapcsolatos félelmeik miatt dobták sutba a terveiket, újabb harmaduk pedig az úti cél megközelíthetetlensége miatt.

A kimaradt utakat részben pótolni fogják az emberek, aminek a belföldi turizmus lehet a nyertese, a megkérdezettek nagy többsége ugyanis a hazai utakat részesíti majd előnyben a járvány után - mutat rá az elemzés.

A kutatás szerint aki útra kel, a korábbiakhoz hasonló módon aktív szabadidős tevékenységet tervez, illetve gyógyfürdő és wellness szolgálgatásokra vágyik. Az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötöde az apartmanokat, további hatoda a magánszállásokat részesíti előnyben. A válaszadók a nyár végére, ősz elejére teszik a járvány lecsengését, így az utazásokat az ezt követő időszakra tervezik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a vírus okozta bizonytalanság félelmet szül az utazókban, a lakosság fele aggodalommal gondol a járvány utáni utazásokra. A megkérdezettek 40 százaléka attól is tart, hogy a közelgő utazásukat is le kell majd mondaniuk.

A korlátozások részleges feloldásával fokozatosan újraindul az élet, így a szabadidős tevékenységek iránt is fokozódik az érdeklődés. A Neticle intelligens közösségi médiafigyelési módszerével készült felmérés szerint a magyarok többsége elsősorban a rövidebb időtartamú belföldi utazások és szabadidős tevékenységek iránt érdeklődött az elmúlt hónapban.

A járvány okozta rendkívüli helyzetben népszerűbbé váltak olyan belföldi desztinációk, mint a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak. A Balaton első helye kikezdhetetlen ebben az összehasonlításban, noha a nevére április hónapban 20 százalékkal kevesebben kerestek rá, mint márciusban, vagy éppen 2019 hasonló időszakában.

A korlátozások lassú enyhülésével, a pünkösdi hétvége közeledtével a Balatonparti helyek és a szállásfoglalás témája is egyre jobban foglalkoztatja a netezőket. Az étterem téma rögtön első helyre került a sorban, a hirdetések is gyakran együtt említik a hotelek és éttermek újra nyitását, a lazító intézkedések bevezetését.

Az elemzést az MTÜ-nek küldött heti jelentésekből állították össze, amit a Századvég Alapítvány és a Neticle együttműködésével készítettek.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!