2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Gazdaság

Tállai: Miközben a kormány adót csökkent, a budapesti főpolgármester emelne

Nehéz komolyan vehető magyarázatot adni arra, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester miért gondolkodik adóemelésről, amikor a főváros vagyona látványosan növekszik - idézte a Magyar Nemzet szombaton Tállai Andrást, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkárát, aki a lapnak nyilatkozott erről a témáról.

  • Tállai: Miközben a kormány adót csökkent, a budapesti főpolgármester emelne

 

Kijelentette: a kormány a válság alatt is adómérsékléssel segíti a gazdaságot, a baloldal viszont ilyenkor is a cégek sanyargatásában látja a megoldást.

"Adót csak az emel, akinek égető szüksége van pénzre, a fővárosi adatok ugyanakkor egészen másra utalnak "- vélekedett az államtitkár. A lap szerint arra az adatsorra utalt, hogy június és szeptember között Budapest készpénzállománya több tíz milliárd forinttal nőtt, és a harmadik negyedév végén már nyolcvanmilliárd forint körüli mozgatható összeg állt a városháza rendelkezésére, miközben további 134 milliárdot állampapírban tartott.

Karácsony Gergely nemrégiben arról beszélt: adóemelésre lenne szükség a fővárosban, és az új teher azokat a nagyobb vállalkozásokat sújtaná, amelyek a válságot eddig nagyjából átvészelték - írta a lap. Tállai András szerint a különbség jól látható: Budapest balliberális irányítói megszorítást vezetnének be, a kormány viszont a válság alatt is adót csökkentett.

Szerinte felmerülhet sok más mellett annak gyanúja, hogy Karácsonyék azért emelnének az iparűzési adón, hogy bizonyos cégeket megbüntessenek, nyomás alá helyezzenek. Hozzátette: "Persze, könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy Karácsony és megannyi tanácsadója nagyjából annyit ért a gazdasághoz, a városirányításhoz és az adózáshoz, mint tyúk az ábécéhez. A mostani válságban ugyanis minden állami vagy helyi vezető azon töri magát, hogy a mozgatható összegeket a cégeknek, a családoknak, a munkavállalóknak juttassák el, hogy az élet ne álljon meg, az állások ne vesszenek el. A magyar kormány például már kilencszázmilliárd forintnál is többet fordított a gazdaság beindítására, a munkahelyek megóvására."

Felidézte, hogy a kormány év közben jelentősen csökkentette a munkaadók közterhét, sokaknál adót engedett el, és könnyebbé tette az adósságok befizetését is. Ez kellett ahhoz, hogy a vállalkozói szférának esélye legyen a talpon maradáshoz, mondta. Jelezte azt is, hogy az adócsökkentések nem állnak le, jövőre ismét érezhető mértékű csökkentés következhet.

A teljes cikk ITT olvasható!

MTI/ Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!