2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Gazdaság

Tállai: az adóintézkedések százmilliárdos könnyítést jelentenek

A válság idején meghozott adóintézkedések 360 milliárd forintos könnyítést jelentenek, a legnagyobb horderejű lépés a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése július elsejével - mondta el Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzet szombati számban megjelent interjújában.

  • Tállai: az adóintézkedések százmilliárdos könnyítést jelentenek

A csökkentéssel háromszázezer vállalkozásnál fél év alatt 160 milliárd forint marad, segítve négymillió állás megóvását - mutatott rá Tállai András.

A további intézkedések között sorolta a katásoknak, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adóját fizető gazdasági szereplőknek adott enyhítéseket. Négy hónapon keresztül nem kell adót fizetnie 151 ezer vállalkozásnak, az érintetteknél 26 milliárd forint marad. Emellett tízhavi automatikus részletfizetés is jár azoknak a katásoknak, amelyek adótartozást halmoztak fel korábban - fejtette ki Tállai András.

A járulékkedvezményekről szólva elmondta, a válság sújtotta ágazatokban - szintén négy hónapra - a dolgozók után csupán a személyi jövedelemadót kell befizetni és legfeljebb 7710 forintnyi járulékot, semmi mást. Kétszázezernél is több munkahely megvédését garantálhatja csak ez az intézkedés - közölte Tállai András, rámutatva arra, hogy a négy hónapra szóló intézkedés 65 milliárdot hagyhat a vállalkozásoknál és a munkavállalóknál.

Jelentős tételként jelölte meg még a kisvállalati adó kulcsának csökkentését és azt, hogy nyolcszázezer forintra emelkedett a Szép-kártyára adható összeg. Utóbbi lépés 1,3 millió magánszemélyt érinthet kedvezően - mondta Tállai András.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

Annak ellenére, hogy most van a napraforgó és a kukorica optimális vetési ideje, mégis szinte üres a muzslyai határ. A gazdák a jövő hétre bejelentett esőre várnak, nehogy a nagy szárazság miatt kárba vesszen az elszórt vetőmag.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!