2020. szeptember 22.,
kedd, Móric napja

Szijjártó: A kormány megvédi a munkahelyeket

Hír TV

2020. június 3., szerda 12:13

Ha 2010-ben a legyengült magyar gazdaság le tudta győzni a nehézségeket, akkor most is jogosan bízhat ebben - erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta, a kormány továbbra is a munkaközpontú gazdaságpolitikában hisz és megvédi a munkahelyeket, amihez a beruházásösztönzésen keresztül vezet az út. Hozzátette: a kormány 800 ezer eurónyi támogatást ad azoknak a vállalatoknak, amelyek vállalják, hogy megtartják munkahelyeiket.

A versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek, ezt támasztja alá, hogy mindhárom vállalat, amely szerdán vette át támogató okiratát, pályázatában kapacitásának növelését, új technológia alkalmazását, termékkínálatának bővítését vállalta, valamint, hogy termékeivel új piacokra lép - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. 

Szijjártó Péter hozzátette, a versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták. A fejlesztéseknek köszönhetően 143 618 munkahelyet sikerül megvédeni, ehhez a kormány 178,5 milliárd forintnyi támogatással járul hozzá.

Kiemelte, a pályázók döntő többsége, 627 vállalat magyar tulajdonú, ami a miniszter szerint azt jelenti, hogy "létrejött egy erős magyar vállalati szektor, amely még a legnehezebb időkben is ütésálló tudott maradni". A magyar vállalatok után a legtöbb pályázat a német és az osztrák tulajdonú cégektől érkezett.

Szijjártó Péter a program nyomán a következő hónapokban megvalósuló 377 milliárd forintnyi beruházást egy kisebb csodaként értékelte, mert - mint mondta - a jelenlegi világgazdasági körülmények között nagyon kevés olyan nemzetgazdaság van, ahol hasonló összértékű fejlesztésekkel számolhatnak a következő hónapokban.

Mind a világpolitika, mind a világgazdaság átalakul, semmi nem lesz ugyanolyan, mint a koronavírus-járvány előtt. Ebből következően a magyar nemzetgazdaságnak és azon belül a magyar vállalatoknak is egy teljesen új világgazdasági versenyben kell majd helytállniuk - fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető szerint Magyarországnak 10 évvel ezelőtt egyszer már szembe kellett néznie hasonló kihívásokkal, csak akkor a gazdaság szinte a végletekig le volt gyengülve. Most azonban 10 év munkájának eredményeként a magyar gazdaság Európa egyik legversenyképesebb gazdaságává vált, amely a leggyorsabb növekedési ütemet tudta felmutatni Európában, a foglalkoztatottak száma pedig soha nem volt olyan magas a rendszerváltás óta mint 2019 végén.

Szijjártó Péter közölte, továbbra is munka központú gazdaságpolitikát folytatnak, ennek részeként a munkahelyeket meg fogják védeni és annyi új munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus tönkretesz. Mindehhez azonban beruházásokra van szükség, ezért döntött úgy a kormány, hogy az Európai Unió új szabályait kihasználva 800 ezer euró támogatást ad azoknak a vállalkozásoknak a beruházásaihoz, amelyek vállalják a munkahelyek megtartását.

Szerdán újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Honsa Alkatrész Kereskedelmi Kft. 564,81 millió forintos beruházása 282,4 millió forint állami támogatást kap. A Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. 577,35 millió forintos beruházása 287,27 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Simon Plastics Kft. 525,82 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 262,91 millió forinttal járul hozzá.

Andreas Koller, a Honsa Kft. ügyvezetője elmondta, az autóipari beszállító vállalat már több mint 20 éve tevékenykedik Pécsen. A beruházásnak köszönhetően  magasabb hozzáadott értékkel bíró termékeket tudnak előállítani, ezáltal termékkínálatukat és piaci részesedésüket is növelni tudják.

Krasznay Dávid, a Parafix Hungária cégvezetője elmondta, hogy a társaság precíziós ragasztás-technikai megoldásokat gyárt már 17 éve Magyarországon, elsősorban az autóipari cégek számra. Még 2017-ben kezdték meg a második gyár építését Ercsiben, a most kapott támogatásnak köszönhetően be tudják fejezni a munkálatokat. Ezen felül pályázatukban a meglévő mintegy 80 dolgozó és a céggel kapcsolatban álló 80 alvállalkozó megtartását és a foglalkoztatottak számának emelését is vállalták.

Simon Péter, a Simon Plastics Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Fejér megyében működő társaság elsősorban autóipari alkatrészeket gyárt, a cég a pályázatában kapacitásainak bővítését és hatékonyságának növelését vállalata.

 

Hír TV/MTI

x
Rendkívüli hír