2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Szigorú korlátozások mellett ismét utazhatnak turisták Japánba

A koronavírus-járvány miatt elrendelt több mint kétéves kényszerszünet után Japán májustól ismét engedi turisták beutazását, de csak négy országból és szigorú korlátozások mellett - jelentette be kedden a japán kormány.

  • Szigorú korlátozások mellett ismét utazhatnak turisták Japánba

Az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Thaiföldről és Szingapúrból utazhatnak Japánba turisták szervezett látogatás keretében, ami azt jelenti, hogy a csoportokat hivatalos idegenvezető kíséri, és csak előre meghatározott útvonalat járhatnak be az országban. A japán hatóságok továbbá csak olyan látogatókat engednek be, akik a koronavírus elleni oltás három dózisát megkapták és igazolhatóan rendelkeznek hazájukban egészségbiztosítással. További elvárás még az indulás előtt 72 órán belül elvégzett, negatív eredményű koronavírusteszt, amelyet érkezés után is meg kell ismételni.

Japán a pandémia kezdetén lezárta határait a külföldiek előtt, és a korlátozásokon csak nemrég kezdtek lazítani. Bár Kisida Fumio kormányfő jelezte, hogy a járvány visszaszorítása után szeretne már átfogóbb nyitást elrendelni, a japán közvélemény nagy része még mindig inkább óvatos és bizonytalan abban, hogy valóban eljött-e már a nyitás ideje.

Március eleje óta engednek be külföldieket üzleti útra, illetve diákokat és munkavállalókat más országokból, de egyelőre csak naponta 10 ezer embert. Helyi sajtójelentések szerint ezt a kvótát júniustól várhatóan a kétszeresére növelik.

A pandémia előtt Japánban fontos célkitűzés volt a turizmus fejlesztése: 2019-ben 31,9 millió külföldi látogató érkezett a szigetországba, ami akkor új rekordnak számított, és 2020-ban, az olimpiai játékok eredeti évében el akarták érni a 40 milliót. A világjárvány azonban teljesen romba döntötte a japán turisztikai terveket, és az olimpiát végül zárt ajtók mögött voltak kénytelenek megtartani egy évvel később.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hiteles volt-e vagy sem Varga Judit? + videó

Hiteles volt-e vagy sem Varga Judit? + videó

Lehet Varga Juditot utálni, de akkor is viszonyulni kell a bántalmazási ügyéhez. Jó lenne, ha Magyarországot Magyar Péter vezetné? Jó fej egyáltalán Magyar Péter? Rossz ez az egész a kormánynak? Fodor Gábor és Kukorelly Endre próbálta meggyőzni egymást a HírTV stúdiójában. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!