2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Napi aktuális 06:00

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin árfolyama

Először törte át a 68 ezer dollárt a bitcoin árfolyama kedden kora reggel. Szakértők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyamemelkedését.

  • Rekordszinten a bitcoin árfolyama

A világ legnagyobb és legismertebb digitális devizájának értéke 1 hónapon belül 25 százalékkal, 3 hónapon belül 16 százalékkal, 12 hónapon belül pedig 335 százalékkal nőtt.

A bitcoin kora reggel, öt óra körül érte el történelmi csúcsát, a 68 ezer 564 dollárt, ami több mint 1 százalékos drágulás a záróárhoz viszonyítva. Reggel 8 óra körül a bitcoin némileg veszített lendületén, az árfolyama 0,71 százalékos emelkedéssel, 68 ezer 23 dolláron állt.

A bitcoin árfolyamát erősítette, hogy erőteljesen nőtt a befektetői kereslet a kockázatosabb eszközök iránt a koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt, illetve az a várakozás, hogy az előre szabályozott mennyiség következtében a bitcoin értéke nem inflálható el.

A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió. A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál.

Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!