2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Palkovics: Kificamodott az eredeti szándék

Valóban egy nagy léptékű változás hoz a magyar munkajogban a túlóratörvény, véli a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint elkerülhető lett volna az a fajta purparlé a téma körül, ami kialakult.

  • Palkovics: Kificamodott az eredeti szándék

Palkovics Imre Magyarország élőben című műsorunkban rámutatott, amennyiben a makroszintű fórumokon belül zajlott volna az egyeztetés, vagyis világosan láthatták volna a szakszervezetek, hogy mik a szándékok, mik a következmények, akkor elkerülhető lett volna a kialakult helyzet. 

Elmondása szerint „próbálták menteni a menthetőt”, a törvény egyéni előterjesztőjének, Kósa Lajosnak a szakszervezeti konföderációkkal történt egyeztetésén pedig sikerült megállapodniuk a legfontosabb kérdésekről: hogy kollektív szerződés nélkül egyik bővítő intézkedés sem, sem a munkaidő keretét, sem a rendkívüli munkának a mértékét ne lehessen elrendelni. „Ennek ellenére mégis rabszolgatörvényezés zajlott, és láthattuk, kificamodott az eredeti szándék.” 

A Munkástanácsok elnöke szerint teljesen jogos és demokratikus eljárás, ha a munkavállalók aggodalmaiknak hangot adnak, a probléma ott volt, amikor megjelentek a baloldalnak a prominensei, egy „politikai panoptikum”. „Ami történt, az sajnos elvette azt a tiszta szakmai, és szakszervezeti szempontból vállalható szándékot, ami a kollégák részéről megnyilvánult” – fogalmazott.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!