2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Orosz-ukrán gabonaexport-megállapodást jelentett be a török elnök

Oroszország és Ukrajna megállapodott a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tévő megállapodás meghosszabbításáról - jelentette be szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az ukrán fél szerint 120, az oroszok szerint 60 nappal toldották meg az egyezség hatályát.

  • Orosz-ukrán gabonaexport-megállapodást jelentett be a török elnök

"Mindkét féllel folytatott tárgyalásainkat követően sikerült elérnünk a megállapodás meghosszabbítását, amely március 19-én lejárt volna" - mondta egy canakkalei avatóünnepségen a török államfő.

Erdogan Oroszország, Ukrajna és az ENSZ erőfeszítéseit is megköszönte, egyúttal leszögezte, hogy a megállapodás életbevágóan fontos a globális élelmiszerellátás stabilitása szempontjából. Felidézte, hogy az egyezség alapján több mint 800 hajó mintegy 25 millió tonna gabonát juttatott el a világpiacra.

A török elnök a hosszabbítás bejelentésekor annak időtartamáról nem szólt. Korábban Kijev elutasította azt az orosz felvetést, hogy 120 nap helyett csak 60 nappal hosszabbítsanak, arra hivatkozva, hogy az eredeti megállapodásban feketén-fehéren rögzítették, hogy legalább 120 nappal lehet hosszabbítani.

Olekszandr Kubrakov ukrán infrastruktúraügyi miniszter a Twitteren azt írta, hogy a megállapodást ismét 120 nappal hosszabbították meg. Egyúttal háláját fejezte ki az ENSZ-nek és Törökországnak erőfeszítéseikért.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő viszont azt közölte, hogy a gabonaexport-megállapodást ezúttal csak 60 nappal hosszabbították meg. Egyúttal jelezte, hogy Moszkva addig nem veszi fontolóra egy ezen túli, újabb hosszabbítás lehetőségét, amíg Oroszország aggályait nem veszik figyelembe. A szóvivő közzétette annak a levélnek a másolatát, amelyben az ENSZ-hez akkreditált orosz állandó képviselet arról tájékoztat, hogy Moszkva nem ellenzi a megállapodás 60 napos meghosszabbítását május 18-ig.

A fekete-tengeri gabona exportjáról tavaly júliusban született megállapodás. Az alku értelmében három fekete-tengeri kikötőből biztonságos folyosókon keresztül lehet gabonát exportálni, és a megállapodás végrehajtását Törökország koordinálja.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!