A svájci központú Glencore cégcsoport foktői gyára Közép-Európa egyik legnagyobb növényolaj-feldolgozója. A vállalat célkitűzése, hogy az új üzemben évente 600 ezer tonna napraforgómagot és repcét dolgozzanak fel.
„A beruházásunk teljes értéke meghaladja a 40 milliárd forintot. Közvetlenül megvalósult több mint 150 munkahely Foktőn, illetve a budapesti központunkban. A gyár közel 400 olyan magyar beszállítóval áll szerződéses viszonyban, akik a beruházásban, illetve a gyárunk működtetésében nagyon fontos szerepet játszanak” – mondta el Juhász Csaba Glencore magyarországi és szerbiai cégcsoportjának ügyvezető igazgatója.
Az avatóünnepségen Orbán Viktor a magyar mezőgazdaság elismerésének nevezte a svájciak beruházását. A miniszterelnök azt mondta: hazánknak olyan cégekre van szüksége, amelyek nemcsak a nyereséggel, de a dolgozóikkal is foglalkoznak.
„Ez profitorientált cég, de micsoda különbségek vannak profitorientált cégek között. Vannak, amelyek egyáltalán nem törődnek azzal az országgal, ahol letelepedtek, és egyáltalán nem törődnek azokkal az emberekkel, akiknek munkát adnak. Elsősorban és kizárólag csak a profitot nézik. Örömmel tapasztaljuk, hogy a Glencore nem ilyen; a Glencore olyan cég, amelynek fontos, hogy mi történik körülötte” – jelentette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint a magyar mezőgazdaság 2012-ben kitűnő évet zárt, több mint 2200 milliárd forint értékben exportáltunk elsősorban gabonaféléket és olajos magvakat. „A magyar agrárium fejlődését is azok a vállalatok segítik elő, amelyek partnerként tekintenek ránk, és nem pusztán használni akarják Magyarország erőforrásait. Az ilyen cégek – és ilyen a Glencore is – számíthat a magyar kormány támogatására, sőt mi több, számíthat a magyar emberek megbecsülésére is” – fogalmazott Orbán.
A Glencore vezetői megerősítették, hogy további beruházásokat is terveznek még Magyarországon.