A lap emlékeztetett, az Átlátszó gyár a német autóipar ékköve, a Volkswagen Sachsen GmbH három gyártóüzemének egyike. Még 2001. december 11-én kezdte meg működését, eredetileg a VW Phaeton gyártására épült. Különlegessége, hogy a nagyjából 28 ezer négyzetméternyi speciális üvegfelületén keresztül szabad betekintést ad bárki számára, hogyan zajlik a járművek összeszerelése. Eddig a gyártási folyamatra 2,5 millióan voltak kíváncsiak.
Az, hogy a drezdai VW-üzem bajban van, nem új keletű: már tavaly év végén megjelent, hogy a német autógyártó három gyár bezárását is tervezi Németországban. Igaz, akkor még csak sejteni lehetett, hogy a vonatkozó gazdasági vizsgálatok nyomán
- az emdeni,
- az osnabrücki
- és a drezdai
egység került végveszélybe. Most, bő fél évvel később pedig egyre világosabban látszik, hogy a legendás szászországi Volkswagen-gyár jövője egyre kilátástalanabb. Pedig egy időben még a VW csoporthoz tartozó Bentley Continental Flying Spur modellje is itt készült, majd az e-Golf is innen gördült le a futószalagokról.
Jelenleg – 2021. január 29. óta és még szűk fél évig – a VW ID.3 otthona, ebből a típusból 2024-ben 5500 darabot gyártottak. Mintegy 350 főnek ad munkát és fennállása alatt több mint 150 ezer autót állított elő.