2018. július 15.,
vasárnap, Henrik, Roland napja

°

Mégsem vesz buszt a BKV

Hír TV

2018. július 12., csütörtök 08:12, frissítve: csütörtök 09:42

Ikarus
Eláll a BKV attól a szerződéstől, amit az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött harminc Modulo csuklós busz vételéről. A gyártó még tavaly év elején nyerte el a Volánbusz tenderét 180 jármű leszállítására, ám ebből a tavaly augusztusi határidőre egyet sem teljesített. Ennek ellenére nyolchónapos haladékot kaptak, de idén áprilisra sem készültek el a megrendelt buszok. A BKV közölte, hogy az Ikarus Egyedi Kft.-vel kapcsolatos egyéb szerződéseit is felülvizsgálja.

Bővítés
Kiszélesítik a Kecskemétet déli oldalról elkerülő 54-es számú főutat, az a alapkövet szerdán rakták le. A jelenlegi 2x1 sávhoz - 5,7 kilométer hosszban - építenek hozzá még egy-egy sávot. Erre azért van szükség, mert az ipari park miatt itt megnőtt asz autóforgalom, és ez tehermentesíti a város átmenő forgalmát is. A főút mellé építenek még kerékpárutat is. A beruházás összesen 8,7 milliárd forintba kerül és csaknem másfél év alatt végeznek vele.

A következő évek egyik alapvető feladata ezért a közúthálózat hiányzó elemeinek pótlása, a megyei jogú városok és kiemelt gazdasági térségek magas szintű bekötése, a sztrádák elvezetése az országhatárokig. A közúti infrastruktúra fejlesztés fő víziója, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül kényelmesen elérhető legyen egy gyorsforgalmi út. A következő években a kormány összesen 2500 milliárd forintot fordít a közúthálózat fejlesztésére, a kormányhatározatokban nevesített útszakaszok megépítésére és további kivitelezések előkészítésére - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, Tóth Péter.

Új pszichiátria
Országos pszichiátriai intézet épül. Az új Puskás stadiont is tervező Középülettervező Zrt. nyerte meg a Nyírő Gyula Kórház új épületének tervezésére kiírt tendert, mintegy 90 millió forintért. A cégnek többmilliárdos állami megbízásai vannak, a kormány Budai várba költözéséhez kapcsolódóan is készített terveket, de a fővárosi Kossuth tér és a Várkert Bazár rekonstrukcióját is ők vitték.

Üzemanyag
Újra 400 forint alatt van a benzin ára, a MOL bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös üzemanyag literenkénti árát. A gázolaj 2 forinttal kerül kevesebbe, de még mindig 408 forint. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

BUX
Mínuszban zárt a BUX, a budapesti értéktőzsde részvényindexe csaknem 1 százalékos csökkenéssel 35.063 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények veszteséggel zártak.

Deviza
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, a közös uniós devizát a 325-ös szinten jegyezték, a svájci frankot 279, a dollárt 277 forintért adták a bankközi kereskedelemben.