Fontos dátum közeleg a lakáshitelezés szempontjából: április elsejétől válnak elérhetővé a legfeljebb 5 százalékos kamat mellett igényelhető, a fiatalok első lakáshoz jutását támogatni hivatott lakáshitelek. Bár a kedvezményes hitelt önkéntes alapon nyújtják a bankok, a piaci hitelekhez képest jóval kedvezőbb árazású konstrukciót várhatóan minden, a lakossági finanszírozási piacon jelentősebb részesedéssel rendelkező pénzintézet kínálatban tartja majd.
A kormány új gazdasági akciótervének egyik elemeként bevezetett hiteleknél több fontos feltételt is meghatároztak a bankok.
Így az 5 százalékos kamatozású lakáshitelnél
- az igénylők 35 év alatti, első lakásukat megvásárló fiatalok lehetnek
- a lakás alapterülete a 60 négyzetmétert nem haladhatja meg
- a bruttó négyzetméterár legfeljebb 1,2 millió forint lehet
- a kölcsönnel legalább A+ energetikai besorolású (zöld) ingatlanok finanszírozhatók.
Fontos szabály emellett, hogy a pénzintézetek folyósítási és hitelbírálati díjat sem számolnak fel a kölcsönnél. Az igényléssel pedig nem érdemes kivárniuk az érintetteknek: a konstrukció október végéig lesz elérhető a bankok kínálatában.
A bankok vállalása szerint a legfeljebb 5 százalékos kamat a kedvezményes lakáshitel futamidejének első öt évében él majd, utána feltehetően a hasonló paraméterekkel rendelkező hiteleknél – illetve adósoknál – érvényes piaci kondíciókat alkalmazzák a bankok.
A piaci feltételű, forintban nyújtott lakáshitelek most jellemzően 6 és 7 százalék közötti éves kamatokkal érhetők el a bankoknál – a Magyar Nemzeti Bank által kalkulált átlagkamat 6,56 százalék volt januárban –, így az öt évig élő kedvezménnyel is jelentős megtakarítás érhető el.
Egy 30 millió forintos, 20 éves futamidejű kölcsönnél például hozzávetőleg 20 ezer forinttal alacsonyabb – kevéssel 200 ezer forint feletti – havi törlesztőrészlettel lehet kalkulálni a legjobb piaci ajánlatokhoz képest, ami azt jelenti, hogy a futamidő első öt évében akár több mint egymillió forinttal is csökkenhet a törlesztési teher.
A teljes cikk a Világgazdaság honlapján olvasható.
Fotó Shutterstock