2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Még mindig nagyon magasak a magyar adók

Hír TV

2018. május 9., szerda 08:11

Hiány
Négy hónap után az egész évre tervezett deficit 80%-án áll az államháztartási hiány - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium gyorsjelentésében. Komoly összeget vittek el a megelőlegezett uniós támogatások, és a választások előtti osztogatás is növelte a kiadásokat. A kormány mégsem aggódik, mert időarányosan az adó- és járulékbevételek is magasabbak az előirányzatnál.

Rosszabbul teljesít
Az ipar a vártnál rosszabbul teljesített márciusban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Éves összehasonlításban a termelés 1,9%-kal bővült, miközben az elemzők 3%-os növekménnyel számoltak. A gyenge adatot a KSH azzal magyarázza, hogy idén márciusban kevesebb volt a munkanap, mint tavaly márciusban. A piaci szakértők nem aggódnak, bíznak az exportban és abban is, hogy az előző évek beruházásai a következő hónapokban beérnek.

Adó
Továbbra is magasak a munka után fizetendő közterhek Magyarországon - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD elemzéséből. Az átlagos adóteher még mindig meghaladja a 30%-ot, vagyis a bruttó fizetés harmada az államkasszát hizlalja. A számok alapján vitathatatlan, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája a gyermekes családoknak kedvez. Tőlük kevesebbet von el az állam, mint a gyermektelen munkavállalóktól. Az OECD tagállamai közül Lengyelország és Luxemburg adópolitikája a leginkább családbarát.

Közbeszerzések
Továbbra sincs verseny a közbeszerzések jelentős részében, ezeken a pályázatokon egyetlen cég indul - írta a Népszava a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzésére hivatkozva. A közbeszerzések négyötödét ugyan kis- és középvállalkozások nyerik, de az igazán nagy pénzek változatlanul a kormányközeli üzletemberekhez kerülnek. Sok cég nem is indul közbeszerzésen, mert tudják, hogy a lapok előre le vannak osztva.

Nyugdíjasok
Soha nem volt még ilyen magas a nyugdíjasok aránya Európában. Az Eurostat adatai szerint hozzávetőleg három dolgozó korú emberre jut egy nyugdíjas. Húsz éve még 5 az 1-hez volt ugyanez az arány. Az európai unió lakosságának 19 és fél százaléka nyugdíjas, és csak egyetlen ország van, Luxemburg, ahol a dolgozó korú állampolgárok aránya nőni tudott. Magyarország a 28 tagállam közül a 9. legjobb. Itt 3,6 dolgozó korú emberre jut egy nyugdíjas. 

BUX
1%-kos csökkenéssel, 37 165 ponton zárta a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A vezető papírok veszítettek értékükből.

Deviza
A forint is gyengült a meghatározó devizákkal szemben, az euró árfolyama 315 forint fölé kúszott. A dollár és a svájci frank pedig 265 forintot ér.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!