2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Matolcsy: Sikeresen és eredményesen működött a jegybank 2018-ban

Sikeresnek és eredményesnek nevezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-as működését Matolcsy György szerdán az Országgyűlésben.

  •  Matolcsy: Sikeresen és eredményesen működött a jegybank 2018-ban

Az MNB 2018-as üzleti jelentésének és beszámolójának vitájában a jegybank elnöke azt mondta: az MNB tavaly, mint ahogyan 2013 óta minden évben, sikeresen és eredményesen működött, mert a törvényben rögzített mindhárom mandátumát teljesítette és pozitív eredményt, nyereséget ért el.

Matolcsy György kifejtette: a három mandátum teljesítése azt jelenti, hogy a jegybank óvta az árstabilitást Magyarországon, fenntartotta és biztosította a pénzügyi stabilitást, és a támogatta a kormány gazdaságpolitikáját.

Ennek érdekében a jegybank úgynevezett laza monetáris politikát folytatott, ami kedvező volt a gazdaság valamennyi szereplőjének, az államháztartásnak, a befektetőknek, beruházóknak, a munkáltatóknak és munkavállalóknak - tette hozzá.

Kitért arra: a Monetáris Tanács 2018-ban változatlan szinten tartotta az irányadó alapkamat rátát, ezzel stabil és a kiszámítható pénzügyi környezetet teremtett.

A jegybank elnöke úgy vélte: az MNB 2018-as működése, a sikert és az eredményességet jelző számok együtt azt a fontos közgazdasági és nemzetgazdasági összefüggést bizonyítják, hogy "a megoldás belül van". "Minden gazdasági siker minden gazdasági fordulat, végül gazdasági csoda titka mindig belül van, nem a külső támogatásokban, hanem belső erőforrások okos használatában" - fogalmazott. Rámutatott: ezt bizonyítja, hogy a MNB programjai, döntései és működése 2013. és 2018. között 10200 milliárd forintot adtak a magyar gazdaság szereplőinek, ami azonos azzal az összeggel, amit az Európai Uniótól kapott Magyarország.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!