2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Gazdaság

KSH: 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék 2019-ben

Az elmúlt évben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A tavalyi negyedik negyedévben 4,5 százalékos volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint.

  • KSH: 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék 2019-ben

A tavalyi negyedik negyedévben 4,5 százalék volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint. A szezonálisan, naptárhatással és más egyszeri hatásokkal kiigazított, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által jegyzett negyedik negyedévi növekedés 4,6 százalék volt.

A GDP éves növekedése 2017-ben 4,3 százalék, 2018-ban 5,1 százalék volt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!