A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a vármegyék lakosságához képest az elmúlt évben Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát. A legmesszebbre a Békés és Nógrád vármegyeiek hajlandók utazni, ha pihenésről van szó. A 4-5 csillagos hoteleket pedig Győr-Moson-Sopron vármegye turistái választották a legnagyobb arányban.
Csúcsot döntött a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese pedig Veszprém volt, amelynek szálláshelyei több mint egymillió hazai vendéget fogadtak. Az NTAK adataiból az is kiderül, hogy szám szerint a legtöbb hazai turista pedig Budapestet követően Pest, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből kelt útra az elmúlt évben.
Körükben a legnépszerűbb úti célok Siófok, Balatonfüred, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Hévíz és Eger voltak. Hasonlóan alakul a vármegyék sorrendje abban az esetben is, ha azt vizsgáljuk, hogy népességarányosan melyikükben a legmagasabb a hazai utazók aránya.
A toplista első két helyezettje ebben az esetben is megegyezik a legnagyobb belföldi turistakibocsájtó vármegyék éllovasaival, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára viszont ebben az esetben már Komárom-Esztergom állhat fel, amelynek lakosai főként Siófok, Zalakaros és Balatonfüred szálláshelyeit keresték fel.
Saját vármegyéjüktől legmesszebbre − a három legkedveltebb úti cél összesített távolsága alapján − Békés és Nógrád turistái utaztak. Érdekesség, hogy mindkét vármegyéből főként
- Hajdúszoboszlót,
- Siófokot
- és Egert
választották. Míg a harmadik helyezett Bács-Kiskun lakosai elsősorban Siófokot, Gyulát és Balatonfüredet célozták tavaly.
Más vármegyékbe leginkább Pest, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar utazói járnak kikapcsolódni, míg a legkevésbé a Veszprém vármegyeiek szeretik átlépni a megyehatárt: belföldön legszívesebben Balatonfüreden, Zánkán és Tapolcán töltik szabadságukat.
A vidéki turistalátványosságok is népszerűek
Az NTAK adatai alapján látható az is, miként változnak az úti célok korosztályonként. Míg Pest vármegye mintegy 77 ezer fiatal turistájának legnépszerűbb desztinációja 2024-ben Siófok, Eger és Szeged volt, addig az ugyaninnen induló 65 év feletti korosztály mintegy 131 ezer tagja már inkább Hajdúszoboszlót, Hévízt és Cserkeszőlőt részesítette előnyben. A legidősebb hazai vendég pedig egy több mint 100 éves hölgy volt, aki Fejér vármegyéből látogatott Hévízre, ahol 24 éjszakát töltött.
A szálláshelyek megoszlása alapján a 4-5 csillagos hotelfoglalások aránya Győr-Moson-Sopron turistái körében volt a legmagasabb (63 szavazás), amelyek főként Bükre, Zalakarosra és Hévízre koncentrálódtak az elmúlt évben. A kempingek pedig a Pest vármegyei utazók körében voltak a legnépszerűbbek, ők leginkább Siófokon, Zamárdiban és Balatonfüreden keresték ezeket a szálláshelyeket.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Anadolu via AFP