2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gazdaság

Két lépcsőben emelné a béreket a Jobbik

Kormányra kerülése esetén két lépcsőben emelné a hazai béreket a Jobbik – jelentette be Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője.

Először a multinacionális vállalatokat köteleznék béremelésre, majd az állam többletbevételeiből a közszféra béreit emelnék. A Jobbik a nettó minimálbért a létminimum összegében határozná meg és a férfiaknak is lehetővé tenné, hogy 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonuljanak. Az ellenzéki párt munkaidőszámlát is bevezetne, hogy nyugdíjazáskor a túlórákat is beszámolhassák a szolgálati időbe. Az álláskeresési járadékot pedig az életkor és a munkában töltött évek alapján határozná meg.

– A multinacionális kereskedelmi és szolgáltatóláncoknál tervezzük először a bérmegfelelést elindítani, ami várhatóan az anyaországi béreknek a 80 százalékát fogja jelenteni, annyit el kell érnie a megfelelő munkakörben az itteni dolgozók bérének is, és nyilvánvalóan a teljesítményelvárást is ehhez fogjuk igazítani. Ez lenne az első lépés. Ez ugye azt jelenti, hogy több százezer embernek jelentősen meg fog növekedni a bére, ebből adódóan a bér, tehát az adó- és járulékbevételek is jelentősen megnőnek, ami pedig fedezetet teremt a közszféra bérrendezésére – mondta Bertha Szilvia.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!