2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Gazdaság

Készen állnak a magyar cégek a nyitásra

Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem vagy csak később valósult volna meg – mondta a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, aki szerint az elmúlt egy év igazolta a patrióta gazdaságpolitika működőképességét.

  • Készen állnak a magyar cégek a nyitásra

 

Az elmúlt év után mindenki lélegzet-visszafojtva várja az újraindítást. Mennyiben lesz más a magyar gazdaság, mint a járványt megelőzően volt?

Több jele is van annak, hogy átalakulóban van a magyar gazdaság, és azt se felejtsük el, hogy minden válság egyben lehetőség is. Ezt korábban a baloldali kormányok nem tudták kihasználni, emlékezzünk vissza például a 2008–2009-es összeomlásra, amikor az ország akkori vezetése az elsők között fordult hitelért az IMF-hez. Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően – annak, hogy a járvány előtti hét évben az államháztartási hiány mindig 3 százalék alatt maradt, és az államadósság a 2010-es 80 százalék után 2020 elejére megközelítette a 65,5 százalékot, és mindez a külső adósság csökkenésével ment végbe – jó alapokkal rendelkeztünk, amikor ideért a koronavírus-járvány első hulláma. Mivel voltak tartalékaink, lett mozgásterünk is. A több mint 400 ezer munkahely megőrzéséhez hozzájáruló munkahelyvédelmi bértámogatások azonnali elindítása mellett arra ösztönöztük a vállalkozásokat, hogy a bizonytalanság ellenére is hajtsák végre a korábban tervezett beruházásaikat. Ennek köszönhető, hogy az EU-ban tavaly a második legmagasabb, 27,5 százalék volt a beruházási rátánk a GDP arányában. A tervezetten felül további ezermilliárd forintot fordítottunk fejlesztésekre, amivel csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem vagy csak később valósult volna meg. Ha újranyit a világ, a magyar vállalkozások készen állnak majd a versenyre.

A kormány azt ígérte, amennyi munkahelyet a járvány elpusztít, annyit hoz létre. Hogy látják most, a pandémia harmadik hullámában a munkaerőpiaci folyamatokat?

Bár sokan kételkedtek benne, de a kormány azt a vállalását, amit a válság kezdetén tett, miszerint több munkahelyet hoz létre, mint amennyit a vírus elpusztít, tudta teljesíteni. A Magyarországon dolgozók száma, ha kicsivel is – nyolcszázzal –, de magasabb, mint egy éve. Ami csökkent, az a közfoglalkoztatottak, illetve a külföldön dolgozó magyarok száma. A munkaerőpiacon eközben megindult az átrendeződés: több mint harmincezerrel többen dolgoznak az IT-szektorban, de bővült a foglalkoztatás az oktatás, az építőipar és a tudományos tevékenységek területén is. Olyan tevékenységekről beszélhetünk, amelyek magasabb hozzáadott értéket tudnak előteremteni, így stabilabb foglalkoztatást és magasabb béreket biztosíthatnak a dolgozóknak.

A digitalizáció új helyzetet teremt a magyar munkaerőpiacon, így várhatóan több informatikusra lesz szükség. Mivel tudja támogatni ezt a folyamatot a kormány?

Tavaly májusban – Európában egyedülálló módon – nyolchetes, ingyenes informatikai képzést indítottunk, amelyet több mint negyvenezren elvégeztek, nyolcezren sikeres vizsgát tettek, és büszkeség számunkra, hogy ezren hamarosan programozóként végeznek. Jellemzően olyanok vettek részt ebben a képzésben, akiknek megszűnt a munkájuk a turizmus-vendéglátásban. Programozóként hozzávetőleg 30-35 százalékkal magasabb lesz a bérük.

Mivel tudják még a vállalkozásokat ösztönözni a jelenlegi helyzetben?

A beruházás- és bértámogatási programok mellett számos kedvezményes hitelprogram is elérhető. Az elmúlt egy évben mintegy 3000 milliárd forint értékű hitelt helyeztek ki a pénzintézetek. Ezek közül kiemelkednek a Széchenyi-kártya-program kedvezményes hiteltermékei és az MNB NHP Hajrá! programja, valamint a tízmillió forint újraindítási gyorskölcsön, amelyet csak három év után kell elkezdeni törleszteni. Most már annyi a lehetőség, hogy a legnagyobb segítség az, ha segítünk a vállalkozásoknak eligazodni közöttük. Éppen ezért megújítottuk a vállalkozói információs portált. Ami eddig három nap volt, az most három kattintás. Ha egy vállalkozó felmegy a Vali.hu-ra, és beírja a cége nevét – vagy egyszerűen kiválaszthatja egy legördülő menüből –, a következő kattintással megtalálja az összes róla nyilvánosan elérhető adatot, majd egy helyen az összes, számára elérhető államilag támogatott hitelt, pályázatot, hitelgaranciát és tőkeforrást, illetve képzési lehetőséget és megbízható szakértőket is. Az oldal folyamatosan bővül, éppen ezért érdemes rendszeresen látogatni.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Világgazdaság

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!