2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Gazdaság

Júniusban 191 ezer munkahelyet védtek az adókedvezmények

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer foglalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

  • Júniusban 191 ezer munkahelyet védtek az adókedvezmények

 

A gazdasági kilábalásban jelentős szerepet játszottak a kormány rendkívüli gyorsasággal meghozott gazdaságvédelmi intézkedései – jelentette ki Izer Norbert, hozzátéve, hogy az adóhivatali adatok alapján ezek közül az egyik legeredményesebb a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinak munkáját megvédő négyhavi járulékkedvezmény volt.

 

Emlékeztetett arra, hogy ezek az ágazatok (például a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság) azonnali segítséget kaptak a kormánytól, így

a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót, és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló esetében mintegy 71 ezer forintról mondott le havonta az államkassza azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék a dolgozóik állását. Ezzel a vállalkozásoknak jelentősen olcsóbb lett a foglalkoztatás, és a munkavállalók is jól jártak, hiszen nőtt a nettó jövedelmük. A benyújtott bevallások adatai alapján

több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál.

A kisvállalati adó (kiva) hatálya alá tartozó cégeknek is járt a kedvezmény – húzta alá Izer Norbert. A kivás vállalkozásoknál összességében több mint 1,1 milliárd forintot hagyott a négy hónapra szóló adókedvezmény. Az első negyedévhez képest a második negyedévben négyszázzal több (összesen 3143) kivás cég vette igénybe ezt a fajta adóügyi könnyítést.

Az intézkedés tehát elérte célját, hiszen még a járvány negatív gazdasági hatásaival leginkább sújtott ágazatokban is sikerült megőrizni, sőt hónapról hónapra bővíteni a munkahelyeket – jelentette ki Izer Norbert.

A gyors és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések egyik legnagyobb eredménye, hogy érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, és Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – jelentette ki az államtitkár, aki megjegyezte továbbá, hogy

a bértámogatási programok, a gazdaságvédelmi akcióterv által biztosított újfajta hitellehetőségek, képzések, illetve az adókönnyítések összességében több mint egymillió munkavállalón segítettek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!