2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Jó irányba halad a magyar gazdaság

A magyar gazdaság jó irányba halad, ezt támasztja alá, hogy több mint 4,5 millióan dolgoznak ma Magyarországon, a foglalkoztatási ráta meghaladta a 70 százalékot, a munkanélküliségi ráta pedig 3,5 százalék alá csökkent - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 Díj átadásán kedden Budapesten.

  • Jó irányba halad a magyar gazdaság

Bodó Sándor az MTI-nek hozzátette, a foglalkoztatás területén elért kiemelkedő eredmények ellenére még van tennivaló, példaként a kisgyermekes anyák, a csökkent munkaképességűek és a pályakezdők foglalkoztatásának segítését említette. Az államtitkár szerint az év felelős foglalkoztatójának elismerése azért jelentős, mert a vállalatok visszajelzést kapnak az általuk alkalmazott, a vállalati kultúra javítására szolgáló jó gyakorlataikról. Karakó László, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elismeréseket az idén negyedik alkalommal adták át.

Kiemelte, azok a cégek, amelyek idén már sokadik alkalommal pályáztak, azok bizonyítják, hogy a felelős foglalkoztatás nem csupán egy akció, hanem vállalati értékrend, ami a dolgozók számára megtartó erővel bír. Közölte, a cégek a pályázataikban a felelős foglalkoztatás eszközeit, a jó gyakorlatokat és egyúttal HR stratégiai irányokat is felvázoltak. Mindezekből kiindulva Karakó László úgy vélte a felelős foglalkoztatás eleme például a munkavállalók folyamatos képzése, a dolgozók munka és magánéletének egyensúlyának biztosítása, a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése és az egészséges munkakörülmények megteremtése.

A rendezvényen elhangzott, hogy idén 5 kategóriában 53 cég, 64 pályázatát bírálta el a szakmai zsűri. A kisvállalkozások kategóriájában a Doktor24 Medicina Kft., a középvállalkozások csoportjában pedig az IMS Connector Systems Kft. vehette át az első helyezettnek járó elismerést. A nagyvállalatoknál külön értékelték a 251-2000 embert és a 2000-nél több munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatokat. Előbbiek közül a Linde Gáz Magyarország Zrt., az utóbbiak közül pedig a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. kapta meg kategóriájában az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 díjat. A nagyvállalati kategóriákban különdíjat vehetett át a Michelin Hungária Kft. és az IBM Hungary ISSC Kft. A közszféra szervezetei közül az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. kapta meg az első helyezettnek járó elismerést. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíját a MOL Petrolkémia Zrt., a 45 év feletti dolgozók foglalkoztatásának javításáért járó elismerést, az úgynevezett Restart-Up különdíjat pedig a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt. vehette át.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!