2025. 05. 23. Péntek Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Gazdaság

Jó hangulatú kereskedés után történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1333,65 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

  • Jó hangulatú kereskedés után történelmi csúcson zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kifejezetten jó volt a hangulat a magyar tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján. A részvényindexet főként a Mol és az OTP húzta, mindkét papír jól teljesített. A két vállalat pénteken tette közzé első negyedéves gyorsjelentését, a befektetők kedvezően reagáltak az eredményekre.

A Magyar Telekom árfolyama szintén emelkedett, bár a társasággal kapcsolatban nem érkezett hír, a Richter pedig stagnált, valószínűleg az amerikai gyógyszerpiaci szabályozási hírekkel és a gyógyszeripari termékekre kivetendő vámokkal kapcsolatos találgatások miatt - tette hozzá.

A Mol 68 forinttal, 2,27 százalékkal 3068 forintra erősödött 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,08 százalékkal 26 950 forintra nőtt, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,98 százalékkal 1650 forintra emelkedett, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 850 forint maradt, a részvények forgalma 923,2 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8471,02 ponton zárt pénteken, ez 0,36 pontos, minimális csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!