2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Így trükközhetett a Quaestor

2015. március 24., kedd 21:48

A jegybank kezdeményezi, hogy azokat is kártalanítsa a Befektetésvédelmi Alap, akik fiktív, vagyis fedezet nélküli kötvényeket vettek a Quaestortól. A brókercég több mint 150 milliárd forint értékben bocsáthatott ki fiktív kötvényeket. A Quaestor csak több mint egy héttel azután kért csődeljárást maga ellen, hogy bejelentette: már eljárás alatt áll. Addig változott a tulajdonosi struktúra, és új vezetőt is kineveztek.

Tanácstalan ügyfelek a Quaestor egyik belvárosi irodája előtt március 10-én. A kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. előző nap jelentett öncsődöt. „Mi azt hallottuk azoktól, akik kijöttek, hogy semmi nem lesz. Kifizetés nincs, semmi nincs, minden fel van függesztve, és majd 30-90 napon belül valaki valamilyen értesítést fog küldeni” – mondta Tanos Zsolt Quaestor-ügyfél.


A csődeljárást ténylegesen csak március 19-én indította el a cég. De nem tétlenkedtek az előtte lévő tíz napban sem. Változások történtek a tulajdonosi szerkezetben, Orgován Béla személyében pedig új vezetőt is kineveztek Tarsoly Csaba helyett. Lapértesülések szerint Orgován korábban közmunkásként dolgozott, és ha a parlament rábólint a kormánypártoknak a brókerek elszámoltatását célzó törvényjavaslatára, magánvagyonával is felelhet az okozott kárért. „A Magyar Nemzeti Bank a Quaestor-csoport egészét, vagy bármilyen általános magyar vállalat finanszírozását, vállalatcsoportok működését nem felügyeli” – fogalmazott Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. A jegybank felügyeleti szóvivője ezzel magyarázza, hogyan trükközhetett a cég. Az MNB ugyanis csak a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez rendelt ki felügyeleti biztost. A kötvényesek ugyanakkor jó hírt is kaptak a jegybanktól. „Kezdeményezni fogjuk a Befektetővédelmi Alapnál azt, hogy a fiktív kötvénnyel rendelkező károsultak esetében a Beva fizessen kártérítést.”

Azt, hogy a körülbelül 30 ezer Quaestor-kötvényes közül hányat érint ez az intézkedés és mekkora összegben, Windisch László egyelőre nem tudott pontos számot mondani. „58 milliárd körülbelül az az állomány Questor-kötvényekből, amit legálisan kibocsátott a kibocsátó, bejegyzésre került és a Kelernél ez az állomány megtalálható, de ezen 30-31 ezer értékpapírszámla-tulajdonosnál körülbelül 210 milliárd forintnyi kötvényállomány található a nyilvántartási rendszerben. Ebből nagyjából lehet sejteni, hogy mi az arány a fiktív és nem fiktív kötvények között” – nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A Bevának azonban nincs ennyi pénze. Forrás lehet akár a zár alá vett vagyonelemek, ezen felül azonban a kárt a közel 70 vétlen pénzügyi szolgáltató fogja megfizetni. A debreceni Quaestor-károsultak csoportja elégedetlen. Szerintük nem csak a fiktív, de a többi kötvények után is fizetni kellene. Ők ugyanis nem számíthatnak kártérítésre, pénzüket a Quaestoron kell behajtaniuk. A károsultak szerint ugyanakkor az elmúlt napok eseményei is azt bizonyítják: magukat mentik a cég vezetői. „Gyakorlatilag nem tudhatjuk, hogy mi van a háttérben, de nyilvánvalóan én azt gondolom, hogy itt olyan átszervezések történnek, amiből azt szeretnék kihozni, hogy gyakorlatilag a vezetés kivonuljon, mint felelős személy ebből a pozícióból és egy olyan embert nevezzenek meg, akinek semmilyen vagyona nincs” – szögezte le Wargha Miklós, a debreceni Quaestor-károsultak csoportjának tagja.

Az utóbbi idők brókerbotrányai ellenére a jegybankelnök szerint nincs rendszerszintű kockázat a pénzügyi rendszerben. „A pénzügyi befektetési állomány 26 ezer milliárd forintos összegéhez mérve azok az összegek, amelyekről szó van, azok kis összegek, csekély, de valóban közvetett hatásokon keresztül ható összegek, de nem jelentenek semmilyen szempontból rendszerszerű kockázatot. Ezt nagyon fontos akkor most rögzítenünk. Tehát a magyar pénzügyi rendszer stabil. A magyar pénzügyi rendszerben egy tisztulási folyamat zajlik” – mondta Matolcsy György.

Közben a Hír24 internetes portál kormányközeli forrásból úgy értesült, Tarsoly Csaba, a Quaestor volt tulajdonosának előzetes letartóztatását két napon belül elrendelik. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!