2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Gazdaság

Hende: A szemétszállításnak is nonprofitnak kell lennie

Nonprofit közszolgáltatásként kell működnie a jövőben a szemétszállításnak – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a szombathelyi hulladékválogató üzem alapkövének lerakása után.

A térség országgyűlési képviselője szerint a rezsicsökkentés érinti a hulladékszállítás rendszerét is. Vas megyében 127 település ellátására nyolc új hulladékudvart, nyolcvan hulladékszigetet létesítenek, az igénylőknek pedig ingyenes komposztáló ládákat biztosítanak. A 2,6 milliárd forintból jövő júniusra elkészülő szombathelyi válogatómű évente 8500 tonna hulladékot dolgozhat fel.

„A hulladék nagyon nagy üzlet volt, melyet országszerte sok helyütt olyan magánvállalkozókhoz sikerült »kiszervezni«, akik gyakorta csúnyán visszaéltek a monopolhelyzetükkel. Úgy gondoljuk, hogy a jövőben a szemétszállításnak is nonprofit közszolgáltatásként kell működnie, és igaz ez természetesen az energiaszektorra is” – fogalmazott Hende Csaba.

Az új hulladékgazdálkodási törvény értelmében jövőre már minden településen kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk + videó

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk + videó

A Pál utcai fiúk 1969-ben bemutatott magyar–amerikai koprodukciós film, amely Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán készült. A filmről, valamint a színdarabról Zavaros Eszter és Csatári Bence műsorvezetők Dino Benjámin és Wunderlich József színművészekkel beszélgettek. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!