A pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban hozzátette, hogy a fizetési könnyítést igényelhetik:
- a nyugdíjasok,
- a gyermeket várók, illetve nevelők,
- a közfoglalkoztatottak és
- azok, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük.
A vállalkozások közül azok kérhetik a hosszabbítást, amelyek árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
Október 31-ig minden érintett változatlan feltételekkel a moratóriumban marad, de ezt követően
a moratóriumban maradás nem automatikus. Akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, azoknak nyilatkozatot kell erről tenni a bankjuknál.
A pénzügyminiszter szól arról is, hogy a döntést a nemzeti konzultációra beérkezett válaszok alapján hozta meg a kormány: a visszajelzések alapján a magyar polgárok 91 százaléka szerint szükséges a moratórium meghosszabbítása.
– Az intézkedés valós segítséget nyújtott a válság során a munkahelyek, illetve a családok életszínvonalának megvédésében.
A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindítása során a rászorulóknak megőrizzük ezt a védőhálót
– jelentette ki a pénzügyi tárca vezetője.
Hozzátette: aki viszont képes a törlesztőrészletek kifizetésére, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.
Magyar Nemzet