2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Gazdaság

Fidesz: Ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne

Ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne - írta az ápolók nemzetközi napja alkalmából a Fidesz az MTI-nek kedden küldött közleményében. A nagyobbik kormánypárt köszönetet mondott minden ápolónak, aki mások gyógyítását és segítését választotta hivatásának, és most, a koronavírus-járvány közepette is áldozatosan végzi munkáját.

  • Fidesz: Ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne

A mostani járvány amellett, hogy ráirányította a figyelmet erre a hivatásra, növelte annak társadalmi megbecsültségét is - hangsúlyozták.

Közölték: a Fidesz-KDNP kormányzása óta az ápolók anyagi megbecsülése is jelentősen nőtt, átfogó ápolói béremelési program zajlik, amelynek köszönhetően egy ápoló 2022-ben átlagosan a két és félszeresét fogja keresni az emelés előtti bérének. Ennek részeként csak az idén kétszer is emelkedik az ápolók bére: januárban 14 százalékkal nőtt, novemberben pedig újabb 20 százalékkal fog emelkedni. Emellett a járványhoz kapcsolódóan extra juttatást is fognak kapni - tették hozzá.

A Fidesz szerint ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne, az elmúlt években egyszer sem támogatták az ehhez szükséges pénzügyi javaslatokat és a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!