2019. november 19.,
kedd, Erzsébet napja

Domokos László: Folyamatos a magyar gazdaság felzárkózása

MTI

2019. október 18., péntek 12:02

Magyarország gazdasági fejlettsége 2018-ban tovább közeledett az európai uniós átlaghoz, amihez hozzájárult a magyar gazdaság fenntartható kifehéredése - hangsúlyozta az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) konferenciáján, Miskolcon.

Domokos László felidézte: 2010-ben 235 milliárd forinttal, 2013-ban pedig 534 milliárd forinttal, vagyis 7,2%-kal kevesebb adóbevétel folyt be a költségvetésbe az előzetesen tervezettnél. Ehhez képest az ÁSZ a 2018-as zárszámadás ellenőrzéséhez kapcsolódó makrogazdasági elemzésében arra mutatott rá, hogy 2018-ban a költségvetés bevételei 6,2%-kal meghaladták a tervezettet.

"Mindez a dinamikus GDP-bővülés, valamint a gazdaság fehérítését, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelését célzó intézkedések együttes eredménye" - világított rá az ÁSZ elnöke. Mint mondta: A 2018-as költségvetési és makrogazdasági folyamatok lehetővé tették Magyarország gazdasági fejlettségének közeledését az uniós átlaghoz. E folyamat fenntarthatósága szempontjából fontos kérdés az aktuális hajtóerők fennmaradása, illetve az anticiklikus politika eszköztárának a gazdasági körülményekhez igazodó alkalmazása - hívta fel a figyelmet Domokos László.

A miskolci szakmai eseményen az Állami Számvevőszék együttműködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatallal a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében.

Kiadó: Állami Számvevőszék

 

MTI