2022. 01. 25. Kedd Pál napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Csokimikulások és ajándéktárgyak miatt vizsgálódik a NAV szerte az országban

A fél országra kiterjedő razziába fogott az adóhivatal: a szervezet munkatársai az ajándék- és az édességárusokat keresik fel, s a revizorok nemcsak a kisebb-nagyobb boltokban vizsgálódnak majd, hanem a piacokon, az adventi vásárokon és a bevásárlóközpontokban is - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A napilap cikke ismerteti, hogy a Mikulás, a karácsonyi időszak, majd a szilveszter rendre az átlagosnál nagyobb forgalmat hoz az ajándékboltoknak, az édességkereskedőknek, a piacok árusainak. Pontosan tudják ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) is, a szervezet ezeknél a gazdasági szereplőknél általában már november végén ellenőrzéseket indít. Nincs ez másképpen idén sem: a hatóság revizorai már munkához is láttak szinte a fél országban. Az adóhivatal legfrissebb, nyilvánosságra hozott ellenőrzési terve szerint a főváros mellett Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Komárom-Esztergom, Pest és Vas megyében vették kezdetüket a vizsgálatok.

A NAV munkatársai a kisebb és nagyobb üzletek mellett a vásárokon, a kitelepüléseken, a piacokon és egyes helyeken a bevásárlóközpontokban is ellenőrzéseket végeznek. A revizorok elsősorban az ajándékboltokat, az édességárusokat és azokat a kereskedőket keresik fel, akik a decemberi időszak jellemző árucikkeit kínálják vevőiknek - mondta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére válaszolva a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: több megyében a vendéglátók is számíthatnak hatósági érdeklődésre, vagyis például a forralt bort árusítóknak sem kell meglepődniük, ha a vásárlás végén a vevő adóhatósági igazolványt mutat fel.

Kis Péter András elmondta azt is, hogy a NAV emberei ezúttal is azt vizsgálják, hogy a pénztáros ad-e nyugtát, számlát, egyébként megfelelően használja-e az online pénztárgépet, s fontos az is, hogy a vállalkozó szabályszerűen bejelentette-e az alkalmazottait.

Akadnak megyék, ahol rövidebb ideig tartanak a most meghirdetett ellenőrzések, de egyes helyeken egészen az esztendő végéig vizsgálódnak majd a NAV-osok.

Az ellenőrzési bejelentésből egyébként arra lehet következtetni, hogy a csokimikulások és a karácsonyfadíszek mellett az építkezésnek is szezonja van, jelenleg hat megyében is építőipari razzia zajlik - írja a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.

Cseppben az élet – karácsonykor a HírTV műsorán

A fordulatos sorozat négy részben mutatja be Dr. Béres József feltaláló izgalmas, drámai sorsát, küzdelmeit, igazságszerető személyiségét. A lebilincselő történet december 25-én, 26-án, 27-én és 28-án este 21 órától megtekinthető a HírTV műsorán.

Kóbor Jánosra emlékezünk

Pénteki Napi aktuális című műsorunkban élőben kapcsoljuk a Szent István-bazilikát, ahol gyászmisét tartanak a legendás zenész emlékére.

Kapcsolódó tartalmak

Kamatdöntő ülést tart ma a monetáris tanács

A testület legutóbbi kamatmeghatározó ülésén, decemberben 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!