2022. 10. 03. Hétfő Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napi aktuális 06:30

Gazdaság

Csaknem négymilliárdos állami támogatás Paksnak

Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre. Szabó Péter (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek elmondta: 1,9 milliárd forintot a vízi közművek fejlesztésének tervezésére fordítanak, amely magában foglalja az ivóvízellátás, a szennyvíz- és a csapadékvíz-elvezetés terveinek elkészítését. Ez a vízrendszer biztosítja majd az új atomerőművi blokkok ivóvízellátását, és szolgálja ki a várhatóan növekvő lakossági igényeket - tette hozzá.

  • Csaknem négymilliárdos állami támogatás Paksnak

Ismertetése szerint további mintegy 1,9 milliárd forint támogatásból az egykori konzervgyár helyén tervezett új városközponthoz szükséges területet váltják ki. A három-négy éven belül elkészülő központban kulturális negyed, közigazgatási és iskolaközpont épül. Itt hozzák létre a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, a bíróság és az idegenrendészet számára kialakítandó, integrált katasztrófavédelmi központot, amely állami beruházással valósul meg.

Szabó Péter elmondta: a 19 600 lakosú városban az atomerőmű-építés idején várhatóan 10-12 ezerrel nő az ott élők száma, az azt követő időszakban 5-6 ezer fős növekedésre számítanak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!