2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Gazdaság

Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait

Átadták a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új logisztikai csarnokait kedden a csepeli szabadkikötő létrehozásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Csepelen. A két, 5 ezer és 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot a zrt. mintegy 2 milliárd forint beruházással alakította ki, a területet 90 százalékban már bérbe adták.

  • Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait

Az ünnepségen felolvasták Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára üdvözlő beszédét, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Az államtitkár közölte, a dunai tengerhajózásnak köszönhetően az 1930-as évektől Budapest és Csepel, több mint 1600 folyamkilométerre a Duna torkolatától, „tengeri kikötővé” vált. Kifejtette, sok év telt el a kikötő átadása óta, de jelentősége, stratégiai fontossága nem kopott.

Elmondta, a kormány számára kiemelten fontos a meglévő kikötők fejlesztése, így a csepeli szabadkikötő modernizálása is folyamatosan napirenden van. Hozzátette, 2015-ben 3,5 milliárd forintból újult meg a csepeli létesítmény. Az európai uniós támogatással létrejött beruházás fontos lépés azon az úton, hogy a csepeli szabadkikötő Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmi kikötőjévé és logisztikai bázisává válhasson – mutatott rá az államtitkár.

Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkitötő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a csepeli szabadkikötő mindennapjait a magyar állami tulajdonban lévő Mahart-Szabadkikötő Zrt. és a magyar magánbefektetői tulajdonú Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. határozza meg. Úgy vélte, az állami tulajdonlás garancia arra, hogy a szabadkikötő ezután is bármely vállalkozás számára egyenlő feltételekkel használható kikötő, és logisztikai központ legyen. Hozzátette, a szabadkikötőben hamarosan több mint ezren dolgoznak csaknem 100 vállalkozásnál.

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a területen az elmúlt 12 évben a zrt. 20 milliárd forintot fektetett be 8,5 milliárd forint állami támogatás mellett, amelynek során kikötői szolgáltatásokat, közlekedési útvonalakat, A-kategóriás raktárcsarnokokat építettek és fejlesztettek. Terveik szerint további 150 ezer négyzetméter raktárcsarnok építését kezdik meg - ismertette.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a kerület és a Csepeli Szabadkikötő élete szorosan összekapcsolódik. Hozzátette: Csepel gazdaságilag erős, folyamatosan fejlődő kerület, a csepeli szabadkikötő fejlődését az önkormányzat továbbiakban is segíti.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!