2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Domonkosok Magyarországon

Következik:

Napindító 04:00

Gazdaság

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást

105 ezer forint lesz jövőre a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig 122 ezer forint. A jövő évi bérmegállapodást a nemzetgazdasági miniszter írta alá az érdekképviseletek vezetőivel. A munkavállalói szakszervezetek elégedetlenek, de azt mondják: kompromisszumot kötöttek.

Tíz napja még több szakszervezet is kivonult a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács üléséről, ahol a jövő évi bérekről tárgyaltak. Akkor még a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is kritizálta a 3,4 százalékos minimálbér-emelést, amelyet a többi érdekképviselettel együtt hétfőn már ők is aláírtak.

A bérmegállapodás szerint 105 ezer forint lesz jövőre a minimálbér, míg a garantált bérminimum összege 122 ezer forintra emelkedik. A vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék lesz. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: mivel a kormány 1,8 százalékos inflációt vár jövőre, a mostani bérmegállapodás reálbér-emelkedést jelent majd.


„A minimálbér emeléséről szóló megállapodás mögött az a közmegegyezés húzódik, hogy Magyarország jövője csak munkára építhető. A sikeres egyezség létrejötte azon alapult, hogy a felek továbbra is ragaszkodtak a korábban meghirdetett célokhoz, hogy a béremelések ne vezessenek munkahelyek megszűnéséhez és vegyék figyelembe a vállalatok jövedelemtermelő és költségviselő képességét” – mondta el Varga Mihály.

„Egy olyan kompromisszum született, amitől nem túl boldog senki” – fogalmazott Gaskó István. A korábban 5 százalékos béremelést követelő Liga Szakszervezetek elnöke abban bízik, hogy a 3-4 százalékos béremelést csak ajánlásnak veszik a munkáltatók és több fizetést adnak majd a dolgozóknak.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint azonban a 3-4 százalékos emelést sem lesz könnyű a vállalkozásoknak kitermelni. „Egy olyan bérmegállapodás született, ami ugyan kismértékben meghaladja a gazdasági fejlődésünk által sugallt mértékeket, tehát nem lesz könnyű a vállalkozások számára ezt kitermelni, ugyanakkor ez hozzájárulhat a társadalmi jólét növeléséhez és a minimálbérnél pedig a legszegényebb keresetűek életszínvonalának az emeléséhez” – fejtette ki Rolek Ferenc.

Az érdekképviseletek februárban folytatják az egyeztetést a szaktárcával. Akkor a sztrájktörvényről és a korkedvezményes nyugdíj kivezetése utáni helyzetről tárgyalnak – a nehéz fizikai és pszichikai munkát végzők esetében várnak kormányzati garanciát az érdekképviseletek. A Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta: ha a tárgyaláson nem sikerül egyezséget kötniük, újra tüntetnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Miért gondolja Karácsony Gergely, hogy nem kell adót fizetnie?

Miért gondolja Karácsony Gergely, hogy nem kell adót fizetnie?

– Az eddig napvilágot látott adatok a tervezettnél alacsonyabb növekedést és magasabb inflációt vetítenek előre, ami a költségvetést sem hagyja érintetlenül – erről beszélt Varga Mihály a parlament költségvetési bizottságában, amely a tárcavezető éves meghallgatását tartja.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!