2023. 12. 11. Hétfő Árpád napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Az olasz futball magyar mesterei 10:55

Gazdaság

Áder János: Még nem késő megmenteni a Földet

Még nem késő megmenteni a Földet, de a környezet érdekében az embereknek világszerte változtatniuk kell a mindennapi szokásaikon - fogalmazott a köztársasági elnök kedden Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott előadásában.

  • Áder János: Még nem késő megmenteni a Földet

Áder János a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjainak arról beszélt, hogy a víz jelentőségéről a háborús fenyegetés közepette sem szabad megfeledkezni. Magyarországtól eltérően a világ nagy részén nincs korlátlan vízellátás, csaknem 2,5 milliárd embernek még mindig nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű víz a napi tisztálkodáshoz, ráadásul a szennyvizek 80 százaléka tisztítatlanul kerül a természetbe. A vízben terjedő betegségek évente 6-8 millió ember halálát okozzák - tette hozzá.

Az államfő szerint a környezeti kihívások nem fognak mérséklődni, sőt az élelmiszer- és az energiaellátás is veszélybe kerülhet, ha semmi nem változik rövid időn belül. Hiába ért véget a járvány, azóta jelentős mértékben drágul az áram, a gáz, az olaj, a szén. Az infláció világszerte 30 éves csúcsot dönt, az éhezők száma ugrásszerűen nő, miközben az erőforrások szűkülése ellenére az emberiség fogyasztása 1,7-szeresen múlja felül a Föld erőforrásait. Már rövid távon súlyos következményekkel járhat, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a gabonatermelés jelentős része kiesik idén a világpiacról. Hozzátette, hogy a kialakult helyzet a menekültek ellátását is fenyegeti, hiszen az ENSZ a humanitárius akcióihoz szükséges gabonát eddig 85 százalékban a két háborúban álló országból szerezte be.

Áder János hangsúlyozta, hogy a felelősség alól senki nem vonhatja ki magát, mindenkinek ki kell vennie a részét a környezet megóvásából. Sajnálatosnak nevezte, hogy számos ország csak nyilatkozatokban kötelezte el magát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a klímavédelem, a tisztább levegő mellett, és úgy látja, hogy számos környezetvédelmi célkitűzéstől egyre csak távolodnak a résztvevők. A döntéshozóknak teljesíteniük kell a vállalásaikat, de bárki más is sokat tehet a Föld jövőjéért pusztán már azzal, ha nem vásárol értelmetlenül, nem pazarol élelmiszert, és visszafogja a környezetet terhelő fogyasztásait - mondta a köztársasági elnök.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!